Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)
Terület és nép, a kettő elválaszthatatlan [Vitek Gábor]
Az 1700-as évek első évtizedeinek határbejárásaival kialakult Vereb határa. 1693-ban a vármegyei nemesi közgyűlés a verebieket eltiltotta a „Termő Kő"-nél lévő nadapi földek használatától, amelyet a pákozdiaktól vettek bérbe. Az 1703. június 13-i Vereb és Lovasberény közötti határjáráskor Ispán János és Gémessy Lőrinc tanúskodtak, hogy Vereb és Acsa között a „Domboson" egy ablakformára kifaragott négyszögletes kő volt a mezsgye. A Lovasberényből Ácsára vezető úton, a „Katona-völgy"-nél az út mellett két szélről két hanthatárjelet mutattak, amelyek áthasították a verebi és ácsai határvonalat, állításuk szerint a berényi határ nem terjedt ki odáig. Az ácsai úton „föllyül" való földek felső végében a „Muníciós út"-ig létezett egy bokros árok, ahol a földeket a verebiek és az acsaiak bírták, az úttól alább a herényiek nem mertek szántani. Bogdányi Mihály, korábban ácsai majd tabajdi prédikátor pedig azt tanúsította, hogy húsz esztendővel korábban Kenyeres Gergelynek az acsaiak már megmutatták azt az ácsai út melletti dombot, amely a verebi határt jelezte. Az 1720. július elsejei határmegállapítást követően az 1721-ben végrehajtott határbejárással kialakult Vereb határa. A korábbi évtizedekben oly hevesen fellobbanó vitákat a határhalmok tiszteletben tartása váltotta fel. Vereb és a szomszédos falvak határbejárása is ezt a célt szolgálta, állandósult a lovasberényi és pázmándi határterület. A felszabadító harcokat követő és a Rákóczi-szabadságharcban állandósuló létbizonytalanság után az 1715-1720. évi összeírások már viszonylag nyugodtabb körülményeket találtak Fejér vármegyében. Az elköltözött jobbágyok helyére újak érkeztek, az elvándorlási hullám csillapodott, a falvak széles határaiban akadálytalanul lehetett a földeket művelés alá vonni. A földesurak jobbágyaik szolgáltatásait szerződések kötésével szabályozták, az elhagyatott házakba folytatódtak a menekülők általi rendszertelen és a javarészt németekkel történő rendszeres telepítések. A földesúri terhek elől elszökött jobbágyokat elfogták, s visszajuttatták a birtokosokhoz. Verebi példa erre Vörös János Fejér vármegyei főszolgabíró, Cserko István komáromi jezsuiták rezidenciájának házfőnökéhez 1718. május 22-én írt levele. Az irat tanúsága szerint - többek között - Csapó Tamás verebi jobbágy 1716 előtt a gróf Hochburg Domonkos János által birtokolt Pátkán élt, ahol „tüss gyökeres helytartó adózó fizető szolgáló jobbágyi volt, mégh az Attyok is". A szökött parasztok ügyében 1716. január 11-én az 1715. évi CL törvénycikk alapján ítélkezett a vármegyei ítélőszék: vissza kellett térniük korábbi földesurukhoz. Június 14-én ugyancsak Cserko kérésére Pákozdon folytattak le eljárást: Ispány István ácsai jobbágy azt vallotta, hogy a Felcsútra menekült verebi születésű Kiss Gergely, Barsi János, Csepreghi János, Kovács Márton, Kapitány István és Kovács István kétségkívül verebi adózók és örökös jobbágyok.