gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Az interior

A fazenda, a birtok, amelynek felújítását kellett irányítanom, talán még csüggesztőbb látványt nyújtott, mint új otthonunk. Körülötte őserdő terjeszkedett, csillapíthatatlan falánksággal követelve vissza a tőle nagynehezen elvett területeket. A gyér számú gazdasági épületeket és munkásházakat az összeomlás veszélye fenyegette, a hajdani nagy gyümölcsöst fojtogatta a trópusi növényzet, pusztította a hangya és sok egyéb. Az egykori termőterületnek, az utaknak, a vízvezető árkoknak a nyomára is alig lehetett rátalálni, mert mindent elborított a burjánzó gyom, gaz és indák sokasága. Tempora mutantur et nos mutanur in illis. Ez a most elhanyagolt állapotú fazenda a múlt század derekán fénykorát élte, több száz rabszolga dolgozott a kávéfákkal beültetett dombokon, vetette, kapálta és aratta a nagy kukoricásokat és babíoldeket, tartotta karban a több kilométer hoszszú vízcsatornát, a jószágot is rendben tartva. A még ma is élő, sudár „imperial" pálmák szegélyezték az akkor még széles utakat. Gépi segítség nélkül készült a mázsás, messziről hozott nagy kőlapokból a nagy tér, a terreo, amelyen a learatott kávébogyókat szárították. Az 1888-ban kikiáltott „lei aurea" - aranytörvény - felszabadította a rabszolgákat, a munkaerő megdrágult, a dombos kávéültetvények a síkvidéken fekvőkkel már nem tudtak konkurálni és lépést tartani. Hanyatlásnak indult sok száz, dombos kávébirtok, amelyeknek a kegyelemdöfést a kávé világpiaci árának hanyatlása adta meg. Ebben a nagystílűén berendezett fazendában láttuk mi most a rég letűnt idők nyomait és maradványait. Amikor először jártam be ezt az elvadult, évtizedek óta elhanyagolt fazendát, százszorosan elátkoztam azt a pillanatot, amikor a brazíliai emigráció mellett döntöttünk. Legszívesebben azonnal összecsomagoltam volna, hogy ismét nekivágjak a világnak, bárhová, csak innen el! De nagyon is jól tudtam, hogy az elmenetelnek az efféle, talán ösztönösen fellobbanó vágya minden reális alapot nélkülöz, és amennyire erőmből tellett, igyekeztem is tőle szabadulni. Energiámat inkább a realitásokba és munkába akartam fektetni. Olyan feladatok előtt álltam, amelyek megoldásához a legcsekélyebb siker reményében is csak akkor láthattam hozzá, ha nem csüggedek, hanem a tennivalókat valamilyen ésszerű és kivitelezhető sorrendbe leszek képes sorolni. Tehát először csak nagy vonalakban, feltérképeztem a fazendát, teodolit hiányában csak szemmel tudtam méricskélni. Gyakran éjszaka is dolgoztam, amikor - legalább valamicskét csökkent a hőség. Papírjaimat magam elé terítve az ágyon készítettem el