gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Németországi idők

ez a két ország diplomásokra nem tartott igényt, szakmunkásokat kerestek. Néhány közép-amerikai banánköztársaság befogadott volna, ezzel a lehetőséggel azonban, a legkülönfélébb okokból, mi nem akartunk élni. Megszámlálhatatlanul sok kilincselés után végre a brazil konzulátuson azt közölték velem, hogy Brazíliában szükség van mezőgazdákra, ha bemutatom a diplomámat, elfogadják jelentkezésemet, és megkaphatjuk a beutazási engedélyt. A diplomámat sajnos nem tudtam bemutatni, mivel az a másolat, amelyet még Keszthelyen készíttettem, a menekülés viszontagságai között valahol elveszett. A brazil konzulátusi tisztviselő, látva zavaromat, valószínűleg sajnálatból azzal bíztatott: ha két tanú közjegyző előtt bizonyítja a végzettségemet, ő ezzel a hivatalos tanúságtétellel megelégedve kiadja számunkra a bevándorlási vízumot. Első hallásra úgy tűnt, hogy zsákutcába jutottam, annak ugyanis igen kis valószínűsége volt, hogy Svájc területén, záros határidőn belül, találok két olyan személyt, akik ezt tanúsítani tudnák. A legegyszerűbb és leggyorsabb módszerhez, miszerint pénz fejében hamis tanúkat fogadok, természetesen nem folyamodtam, az efféle eljárás akkor még ilyen esetben sem fordult meg a fejemben. Tehát utolsó reményként maradt a különböző újságokban közreadott apróhirdetés. A történethez tartozik, hogy Jutka, aki ekkor már második gyermekünket várta, egyik reggel kínzó fájdalmakra ébredt. A kihívott orvos vakbélgyulladást állapított meg, azonnal kórházba utalta, ahol nyomban meg is operálták. Feleségem minden bonyodalom nélkül átvészelte a műtétet, és elég gyorsan lábadozott. Az idő azonban kérlelhetetlenül múlt, a három hónapra kapott tartózkodási engedély lejártának egyre közeledő határideje Damoklesz kardjaként lógott a fejünk felett. Kettős szorítóba kerültünk: Jutka váratlan operációja miatt még nem utazhattunk, de ha feleségemet nem is dönti ágyba a vakbélgyulladás, akkor sem tudtunk volna indulni, mivel még nem tudtuk, hogy hová. A műtét miatt viszont a hatóságok meghosszabbították ott-tartózkodási engedélyünket. Jutka betegsége végső soron szerencsével is járt, mert mire ez a pár hét eltelt, bekövetkezett az, amire csak a legtitkosabb reményeimben mertem számítani: az egyik hirdetésre jelentkezett két tanú. Nem tagadom, fájó szívvel csomagoltunk, majd hagytuk el Genfet, a hosszú hajóúttól éppen úgy szorongva, mit a jövő kilátásaitól.