gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Nagymágocstól Brazíliáig

hogy „előállításom" oka az a tanulmány, amelyet őrnagy barátunk számára készítettem, a hozzám intézett kérdésre habozás nélkül igennel válaszoltam. Aki sem a maga élményei alapján, sem mások elbeszéléseiből vagy írásaiból nem ismeri a szétszabdalt Németországban akkor uralkodó viszonyokat, annak minden bizonnyal sejtelme sem lehet arról, hogy mit jelenthetett egy magamfajta menekült fiatalembernek - egyik napról a másikra századosi rangban - a francia katonai kormányzóság szolgálatába szegődni. A mindennapi élet normálisabb lett, biztonságban érezhettem magam. Az élelmezés nem jelentett többé gondot, a tartózkodási engedélyt sem kellett havonta meghosszabbíttatnom, és gyakorlatilag oda utazhattam, ahova akartam, bármelyik zónába, kivéve az oroszba. Én legalábbis naivul így képzeltem. Először az utazási lehetőséget akartam kihasználni. Meg akartam látogatni anyámat, húgomat és öcsémet, akikről már egy éve csak gyér és ellentmondó híreim voltak. Lindauból Klagenfurtba tartva a vonaton legalább négyszer igazoltattak és ellenőrizték a papírjaimat, részben a francia, részben az amerikai és az osztrák közegek. Az angol zónában levő Klagenfurtot - ahol Krisztina húgom a Nemzetközi Vöröskereszt ottani irodájában talált munkát - elsőként akartam meglátogatni. A vonatról leszállva a pályaudvaron ismét az angolok igazoltattak. Alighogy átnézték irataimat, minden magyarázat nélkül nyomban bekísértek a pályaudvari őrszobára, majd a városi parancsnokságra. A parancsnokságon egy vércseorrú, már első pillantásra is ellenszenves, magyar nevű kanadai főhadnagy hallgatott ki. Miután ő is átvizsgálta irataimat, tudatta velem, hogy az útlevelem hamis, abban kék szeműként szerepelek, noha a szemem színe valójában barna. Ez az előítéleteit nem is palástoló „úr" úgy vélte, hogy ha az útlevelem hamis, akkor minden bizonnyal a többi okmányom is az, nem szólva arról, hogy engem mint magyar állampolgárt ellenségnek kell tekinteni. Nem használt sem a szép szó, sem a logika, sem a franciáktól kapott Gouvernement militaire-igazolvány számtalan pecséttel és aláírással, a kanadai tiszt önhatalmúan és jogtalanul hadifogolynak minősített, és a szitáló esőben egy nyitott dzsipen átszállíttatott a villachi hadifogolytáborba. Sok mindenre felkészültem, de ez a váratlan fordulat és az emberi os-