gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Hazádnak rendületlenül

Érdeklődtem, hogyan menekült meg a könyvtár a pusztulástól, hiszen legtöbbször tudatosan pusztították el - Rákosi és Hitler közötti egyedüli párhuzam -, és talán a történelmi hűség kedvéért: az arab Amr' hadvezér, aki a VII. században az alexandriai könyvtár pótolhatatlan tartalmával állítólag hat hónapon keresztül füttette az ottani nyilvános fürdőket. „Azt annak köszönhetjük, hogy az orosz csapatok parancsnoka a háború előtt egy leningrádi könyvtár igazgatója volt, neki köszönhetjük, hogy itt minden épségben maradt." Keszthelyről elkocsiztunk a Zala torkolatához, régen ezt a részt Fenékpusztának hívták, hogy megmutassam Péternek, hogy hol stráfolt meg egy amerikai vadászbombázó, hogy vitte el a vidra a halamat, és hol szakadtam a Balaton jegébe. A híd közelében egy rendőrkocsi leállított, megnézték útleveleinket, a nemzetközi vezetői igazolványomat, és megkérdezték, hogy ittam-e. Úgysem lett volna értelme tagadni, megmondtam rögtön, hogy ebédhez egyetlen egy pohár bort ittam, pedig szívesen ittam volna még néhányat, mert olyan jó volt. A törvény őreinél nem vártam - eddigi élményeim után - ilyen emberséges, megértő magatartást. El is beszélgettünk, talán egy negyedóráig. A rendőr szerette a természetet, az állatvilágot, és meglepődött, hogy egy kormoránt távolról felismertem. Talán ennek is köszönhettem, hogy egy megintés után folytathattuk utunkat. Nem emlékszem, hogy hol háltunk meg utoljára, mielőtt a határhoz érkeztünk. Egyetlen otthoni emlék volt a kocsiban, egy családtörténeti könyv, amelyet valaki Mágocson magához vett, és amely nem „telelt" át a kastélyudvaron. 1915-ben adták ki, nem tudtam, hogy nem esik-e valamilyen kiviteli tilalom alá, tehát az elrejtés látszatát elkerülendő, az ülésre tettem. Megérkeztünk a határra, kiszálltam a kocsiból, hátramentem, hogy kinyissam a poggyásztartót, miközben az útlevelemet a kezemben tartottam. A vámőr odajött, anélkül, hogy akár a kocsit vagy az okmányokat megnézte volna, csak annyit mondott: „Jó utat kívánok, Károlyi úr". Ez is meglepett - érthetően, mert sehol nem vettem észre, hogy a hatóságok szemmel tartottak vagy figyeltek volna, hogy merre járok vagy kivel beszélek. Orwell „1984"-e jutott eszembe. A következő hetekben 10-15 levelet kaptam általam teljesen ismeret-