gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

A Tűzföld és a Déli-Andok

A fehér emberek közül az elsők, akik ebbe a zord éghajlatra és barátságtalan vidékre merészkedtek állandó lakosként, egy Stirling nevű anglikán püspök és Thomas Bridges lelkész voltak 1886-ban. Ugyan voltak már előttük is angol misszionáriusok itt, akik a Beagle II-vel 1833-ban jöttek, és akik az azonos nevű csatorna déli partján akartak megtelepedni, amelynek mai neve Isla Navarino, de 1859-ben az indiánok felkoncolták őket. Ennek a Thomas Bridgesnek a fia írt, már a jelen században egy könyvet „A világ legeslegtávolabbik vége" címmel, amely lenyűgözően érdekes. Leírja azt az emberfeletti erőfeszítést, amelyet egy fél évszázadon keresztül kellett produkálnia, hogy ezen a lakatlan és zord éghajlatú vidéken egy birkafarmot létesítsen. Földgömbünk legdélibb városa, Ushuaia az 54. és 55. szélességi fokok között, a Beagle-csatorna északi partján fekszik egy hófedte, 1550 méter magas hegylánc lábainál. A hajdani lakhelyül szolgáló kerek földlyukak, amelyek fölé az onák és a yaganok egy ágakból összetákolt, lámabőrökkel fedett tetőt húztak, még ma is sok helyen láthatók a Beaglecsatorna partjain. Ezt az első Bridges tanyát Estancia Habertonnak nevezték el, és innen indult az említett könyv írója nyaktörő felfedező útjaira a hegyláncokon, mocsaras ingoványokon és rohanó folyóvizeken keresztül, hogy megalapítsa a második estanciát, a Viamontet. Északabbra, a Szent Sebestény-öbölben, az Atlanti-óceán partján telepedett meg 1890-ben egy német, elég „rámenős" szerencsevadász, Julio Popper, aki aranyat mosott, vagy helyesebben mondva mosatott. Kisebb magánhadsereget tartott, saját bélyegeket nyomtatott, pénzt veretett, és aki önmagát kinevezte a Tűzföld diktátorának. Az indiánok gyorsan rájöttek, hogy sokkal könnyebb nyilaikkal a birkákra vadászni, mint az óvatos guanacokra - egy lámafajta -, amely körülményt az új telepesek nem fogadtak túlzott örömrivalgással. Nem sokkal ezután valódi haj tó vadászatot rendeztek a szerencsétlen indiánok ellen, és ez a hadiállapot mindkét fél mindennapi életét gyökeresen megváltoztatta. Az említett Popper még az első világháború körül jó bőrben lehetett, mert egy szalézi rendi misszió múzeumában láttam egy elsárgult, de szépen berámázott fényképet, a következő német magyarázó szöveggel ellátva: „Julio Popper indiánvadászaton". Az előtérben már ott feküdt a hajtás első eredménye, illetve áldozata, egy kifejlett „bak" indián.