gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

A Himalája

egyik indo-európai, a másik tibet-mongol eredetű. Az ország 2000 éves történelmének tulajdonképpeni fénykora a XVII. századra esett, amikor a külvilágtól elzárva és számos hercegségre felosztva, százszámra épültek a templomok, stupák és pagodák. 1846-ban az akkori király leszámolt az ellenzékkel, ezt a történelem „Kot-massaker" néven ismeri. Az elkövetkezendő, majdnem száz éven keresztül a „Ránák" uralkodtak. Tribkuván, a jelenlegi Birendra király nagyapja ezt a Rana-oligarchiát egy forradalommal megtörte, és azóta létezik egy párt nélküli, ún. „Pan-chayat" demokrácia. Egy országos referendum 1980-ban még meg is erősítette ezt az egyedülálló államformát. Kórházak, iskolák, utak épülnek, a hatalmas szomszédok - Kína és India - befolyása naponta észlelhető, de az analfabétizmus még nagyon nagy. Ugrásszerűen növekszik az idegenforgalom; 1960-ban 6 ezer látogató volt, 1978-ban már 125 ezer! Ez sok pénzt hoz az országnak, megkönnyítve a múlt és jelen közötti szakadék áthidalását, de új problémákat is felvet. 1973-ig a kábítószerek, hasis, ópium stb. használata semmiféle törvénybe nem ütközött. Egy ideig ezért lehetett Nepál a hosszú hajú „hippyk" paradicsoma. Szerencsére ez megváltozott, és azért kell a vízumért személyesen menni, hogy a kérelmezőt szemügyre vehessék... Sok látványosságot el lehet érni nyilvános járművekkel vagy személygépkocsikkal, de megszámlálhatatlan azok száma, amelyek csak gyalog érhetők el, méghozzá nem egy esetben csak 20 napi járás után! Emiatt feltehetően a távol fekvő kolostorokat csak kevesen fogják látogatni - legalábbis a közeljövőben. Egy autóutam alkalmával feltűnt a befejezetlen házak nagy száma. A földszinti rész kész volt, benne már laktak, de az első emeleten hiányzott a vakolat, a festés és az utolsó simítás. Valószínűtlennek véltem, hogy ennyien mentek volna tönkre az építkezés alatt, és megkérdeztem kísérőmet. „Amíg a ház nincs befejezve, addig nem rónak ki reá adót" - volt a meglepő válasz. Ésszerű, de nem mindennapi. Egyik nap bementem egy tibeti ételeket hirdető vendéglőbe, ahol - nem beszélve a nyelvet - nem volt más lehetőségem, mint az asztalok között sétálva, az ételekre mutatva választottam ki ebédem fogásait. A mai napig sem tudom, hogy mit ettem, de nagyon jó és ízletes volt. Szállásomra gyalog és egy kerékpár-riksán mentem, félúton betértem egy semmitmondó házba, amelynek falán egy „Tibeti Múzeum" feliratú