gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)
Anatólia, Kurdisztán
mégis szerettünk volna enni. Megegyeztünk egy levesben, éhesek voltunk, ízlett. A csészéket és poharakat üres konzervdobozok helyettesítették, és szaguk után ítélve, rendeltetésük igen sokoldalú lehetett. Én a kifordított kalapomból ittam. Itt jegyezte meg a szakács, hogy mindannyian megérettünk egy elmegyógyintézeti kezelésre, hiszen ilyen „örömökért" még fizetni is hajlandóak vagyunk... Az elodázhatatlan átpakolást egy özvegy gyertya fényénél hajtottuk végre, de a pozitív gondolkodási mód előnyeire barátaim figyelmét felhívtam, mondván, örüljenek, hogy nem csak két szobánként, hanem minden szobában van gyertya. A bolháknak nem vagyok kívánatos, de a poloskáknak annál inkább, és ezért egy jó adag, magammal hozott - az akkor még nem tiltott - DDT port szórtam „ágyamra", miközben megjegyeztem, hogy ez valószínűleg nem sokat használ, mert a poloskák a falról, vagy a mennyezetről vetik le magukat áldozatukra. Ezt Rino leereszkedő hangon, tudálékosan vonta kétségbe, mondván, hogy ezek „puszta mesék". Az ilyesmi persze valamilyen megtorlást követelt. Amikor a szomszéd „szobában" tanyázó Rino és Rudi elfújták a gyertyát, felálltam szalmazsákomra, és késemmel a válaszfal tetejét kezdtem vakargatni, s majd csendesen e vályogdarabkát Rinóra fújtam. Nem sok idő telt el, amíg ez a tudatáig hatolt, s egy falrengető ordítást eredményezett, miközben engem, „ágyamon" ülve a túlsó oldalon rázott a nevetés. Miután már 5 percig kereste zseblámpájával a poloskát, és mert mindnyájan elég fáradtak voltunk, felvilágosítottam a valós helyzetről. A humorérzék mennyisége csak nyomelemű volt... Előírásszerűen beköszöntött a hajnal, a másnap. 14 lónak kellett volna korán reggel rendelkezésünkre állnia; 8 nekünk, 2 a lócsiszároknak és 4 málhás állat, de csak 10 órakor érkeztek meg. Egyes lovak inkább a húsdarálók létjogosultságát kellett volna, hogy igazolják. Kevéssel utánuk megérkezett egy tizenötödik ló is, rajta egy morvaországi, német vadász. Kezében, a nyerge előtt keresztbe fektetve a puska. Minden teketória nélkül közölte, hogy velünk óhajt vadászni. Mielőtt leszállt, átnyújtotta nekem a fegyverét, amely kibiztosítva és csőre volt töltve. Felhívtam erre a figyelmét, mire ezt a meglepő választ kaptam: „Jobb, ha az ember ezen a vidéken mindig lövésre kész puskával jár". Jólneveltség ide, tapintat oda, tudtára adtam, hogy ilyen körülmények között nem csatlakozhat hozzánk. Az indoklástól eltekintek, mert a látot-