gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Egyiptom

dugtam, és úgy vártam a kacsákat. Keleten apránként már meg lehetett különböztetni az eget a földtől, és néhány perc múlva sok százezer kacsa kapott szárnyra. Még látni sem lehetett őket, de hallani annál jobban. Hasztalanul kapkodtam a fejem ide-oda, csak a pillanatok töredékéig le­hetett egy-egy árnyfoltot a még sötét égen látni, de a lövéshez nagyon rö­vid ideig. Csak türelem kellett. Az árnyak lassan formát öltöttek, sípolva, hápogva, csörögve keresztezték a mennyboltot elölről, hátulról, jobbról és balról. A gyenge szelecske nem befolyásolta a húzást, de arra jó volt, hogy csali-kacsáink „beleálltak a szélbe". Amikor később ez a kis szellő is el­állt, a csali egyik része erre, másik része arra tekintgetett. Szembeötlő volt vonzerejük hanyatlása! A következő 30-40 percben mindketten állandóan tüzeltünk, és én már rég megszűntem fázni. A csövek annyira átmelegedtek, hogy kétszer kellett őket a vízbe mártanom, amit Wafiades, mivel két puskát hozott, el tudott kerülni. Szokatlanul érdekes volt, hogy szája bal sarkában egy sí­pot tartott, és azt egy bizonyos kacsafajtánál igen eredményesen használ­ta. Ha egy másik kacsafajta repült felénk, villámgyorsan sípot cserélt. Kö­rülbelül egy óra elteltével már nem volt annyi mozgás a levegőben, ráér­tünk felváltva leülni a patronládákra, és a soron lévő megszokottan lőhe­tett, nem kellett a másik miatt a 180 foknál megállnia. így alkalmam adódott őt és képességeit is alaposan szemügyre venni. Láttam otthon, annak idején a „régi világ"-ban sok, jó puskást, és még ma is örömmel nézek egy „tisztán" lövő vadászt, ahol a fácán vagy a kacsa nem lógó lábbal vagy törött szárnnyal jelzi a lövés minőségét. Ahogy tár­samat figyeltem, gondoltam is magamban: igen, tényleg jól lő, de ez az 1:1,2 arány Andersen mesevilágába való! Mintha kitalálta volna gondol­taimat, meg is jegyezte rögtön: „Most megmutatom, hogyan lehet a pat­ronarányon javítani". Megint jött egy csapat réce; 8 vagy 10, én a „hordóban" guggoltam, ő ült. Amikor lőtávolságba kerültek, ő nem lőtt, ahogy mi szoktunk egyet előre, a másodikat fölénk vagy mögénk, hanem megvárta, amíg a hordó fölé értek. Akkor egy nagyot ordított bele a hordóba. Visszhangja nyilván főleg fölfelé hatott, és a csapat megijedve hirtelen - gyakran egy síkban ­megemelkedett, és csak akkor lőtt. Többször láttam ezzel a szisztémával két lövéssel három kacsát lőni és kétszer két lövéssel négyet. Ketten 380 kacsát szedtünk le. Eleinte számoltam, de amikor tetten

Next

/
Oldalképek
Tartalom