gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Grönland

eltávolodtam a mellém letett haltól, villámgyorsan odaszaladt, és egy hallal a szájában elrohant. Amikor egy alkalommal 20 kg hallal a nyakamban - más alkalmas eszköz hiányában övemre felfűzve - kellett köveken keresztül a négy-öt kilométert hazabukdácsolnom, megfogadtam, hogy minden kifogott halat, hacsak nyelvük nem sérült meg, visszateszek a vízbe. Legjobb napom 54 halat eredményezett, és utólag igazat kellett adnom annak a norvég horgásznak, aki azt mondta, hogy itt annyit foghatok, hogy meg fogom unni. Az egyetlen, ami szélcsendes helyen kellemetlen volt, egy muslica nagyságú, erősen csípő légy, hasonló az alaszkaiakhoz. A haltolvaj rókához hasonlatos esetem volt egyszer a Zala torkolatában - sok évvel ezelőtt -, ahol csónakból csukára halásztam. Volt egy harapásom, a hal a nádas parthoz igyekezett, amelyet én érthetően el akartam kerülni. Már kezdte a kimerültség jeleit mutatni, amikor egy vidra úszott ki a nádasból, megfogta, és a zsinórt könnyedén elszakítva eltűnt. A dagályhoz való alkalmazkodás, valamint a reggeli versenyfutás a jó helyért szülte bennem azt az ötletet, hogy sátrat hozzak. Az egyik francia csatlakozott hozzám, és másnap két sátorral, elemózsiával, hálózsákkal felszerelve érkeztünk a tett színhelyére. Amíg a sátrakat felállítottuk, berendezkedtünk és elegendő fát gyűjtöttünk az esti főzéshez, eltelt a délelőtt, de a délutáni halászatot már nem kellett a dagálykor érkező hajó miatt a legjobb pillanatban abbahagyni. Az éjféli nap és az aurora borealis fénye mellett egy roston sült és közben whiskyvel locsolt lazac volt vacsoránk kimagasló fogása, így mindketten meg voltunk a világgal és környezetünkkel elégedve. Másnap együtt indultunk, még mielőtt a hajó a látóhatáron feltűnt volna, de délután én korábban indultam vissza a táborunkba, mert már elegem volt a horgászatból. Érkezésemkor egy eszkimó asszonyt találtam a sátramban, aki hálózsákomban mélyen aludt. Ismeretes a test melegével is alátámasztott eszkimó vendégszeretet, de az asszony nem volt sem csinos, sem fiatal, sem kívánatos, csak erősen bálnaolajszagú. Igyekeztem neki megmagyarázni, hogy ma kivételesen inkább egy másik tűzre vágynék. Ezen eszmecserénk idején toppant be Max barátom, akinek arcáról lerítt a Móricka és a tanítónő vicc poénja: „Tanító néni, nekem mutathat bármit, én mindig csak arra gondolok". Nem nagyon hitte el az egyedül lehetséges magya-