gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Állami szolgálatban

nagyon jó viszonyban voltam, és aki tudta, hogy nem sok szerelem veszett el a generális és köztem. így szólt: „Na, Lajos - vagy ahogy ők mondták dr. Luis (doktor, mint mérnök) -, micsoda szerencséd, hogy nem voltál Németországban, amikor az öreg generális fíibe harapott, mert mindenki azt hitte volna, hogy te tetted el láb alól". Múltak a hónapok, közben óhatatlanul beletanultam az új munkakörbe. Lenyűgözően érdekes volt számomra a sokoldalúság, de eljött az idő, amikor az állandó utazások kellemetlenné váltak. Mindig be- és kipakolni, új hotelekkel, új zajokkal ismerkedni, feladni a mindennapi kényelmet, millió apró kis problémával küszködni. De mégis nagyon érdekes élet volt, annak ellenére, hogy az első öt európai évben nem tudtam még két hétre sem szabadságot kivenni. Mindezt busásan jutalmazták volt a magas fizetéssel, a teljes önállósággal, és ellentétben a legtöbb nagy, délamerikai cég hierarchikus szokásaitól, közvetlenül az elnökséghez tartoztam. Tehát a szolgálati utakat le tudtam rövidíteni, és az igen komplex szállítási problémákat zökkenőmentesen meg tudtam oldani. Nőtt a tekintélyem, talán túlzottan is, mind a gyárban, mind az európai szállítók körében, de természetesen az is előfordult, hogy egyeseknek akaratlanul a tyúkszemére léptem, ha valahol azt hitték, hogy ki tudják használni az európai és a dél-amerikai üzleti felfogás közötti különbséget. Szerződésemet két évenként automatikusan meghosszabbították, és továbbra is külügyi útlevéllel utaztam. Akkoriban kevesebben utaztak, a hotelek nem voltak olyan zsúfoltak, hordárok voltak az állomásokon és a repülőtereken, a mindennapi élet kicsi, de igen lényeges dolgait könnyebben lehetett elintézni, mint manapság. Az első öt év után, amikor már a szállítások és azok ellenőrzése rutinná vált, megengedhettem magamnak privát utazásokat is, amelyek azonban soha nem lépték túl a két-három hetet. Kellemetlen volt viszont, hogy feletteseim Brazíliában soha sem közölték előre terveiket, hanem csak pár nappal érkezésük előtt tudatták velem, hogy pl. X. Y. miniszter érkezik, és egy német államtitkárral óhajt tárgyalni, s azon nekem is részt kell vennem. Ezért nem tudtam úgy elmenni, hogy ne tudjak 24 vagy 48 órán belül visszaérkezni az irodába. Másrészről viszont tudtam, hogy ez a hátrány kompenzálva van az állással és a vele kapcsolatos előnyökkel. Néha eszembe jutott az első reakcióm, amikor ezt az állást a főnököm felajánlotta. Azt mondtam magamnak, hogy adjon az Isten egy jó állást, majd az ész megjön hozzá. Bele is tanultam rendesen, s nem titkolhatok