gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Argentína

ezt lovaink előre megérezték. Már reggel, de főleg délután rugósak lettek, az enyém még meg is akart harapni. Másnap ismét jámbor bárányokká váltak. Ezzel a kellemetlen természeti jelenséggel kapcsolatban az is érdekes volt, hogy a szarvasok 2-3 napra teljesen elhallgattak, egyetlen hang sem hallatszott az egész 10-12 ezer holdas pagonyban. Mindegyikünk lőtt egy-egy közepes, de öreg bikát - semmi különleges -, kivéve, hogy az egyiknek a terpesze 127 cm volt. Hogy mi lett azóta német barátunkkal, nem tudom - többször írtam neki eredménytelenül -, ha már nincs közöttünk, e köszönetteljes és hálás sorok kísérjék az örök vadászmezőkön. Volt még később is dolgom argentin szarvasokkal. Egy szép napon ugyanis betelefonált az irodámba az egyik barátom és megkérdezte, nem tudnám-e a szabadságomat úgy tervezni, hogy azt az ottani ősznek megfelelően márciusban vegyem ki, amikor Argentínában a szarvasbőgés van. „Ha sikerül, akkor kibérelünk egy területet, ahol jogunk van négy bikát lőni. Szeretnék ugyanis a vejemmel és a lányommal menni, akik még szarvast nem lőttek. Amikor ők meglőtték a bikájukat, akkor még mindketten lőhetünk egy-egy bikát". Mondtam, hogy kedves, nagyon köszönöm, de még nem tudom hogyan tudom ezt megszervezni, de egy-két héten belül visszatérek a meghívásra. Sikerült mindent elintéznem, és a megbeszélt időpontban felültem egy repülőgépre, hogy Buenos Airesben találkozzam a barátommal, a lányával és a vejével. Elmentünk San Martin városkába, ahol a már említett Lyka Pista segítségével két tábor várt mindnyájunkra. Az első napot arra használtam fel, hogy kimentem egy peonnal a pagonyba hallgatózni, hogy honnan hallatszik a bőgés. Egész nap kint voltunk a hegyekben, s a hideg ellen háttal-hátnak fekve, egy közös poncho alatt fél órát aludtunk. (A poncho népviseleti ruhadarab. Tulajdonképpen nem más, mint egy pokróc, amelyben egy 30-40 cm-es lyuk van, hogy az ember átbújtathassa rajta a fejét, így a poncho betakarja a vállat és az egész testet.) Az említett peon igen mogorva volt, a vadászathoz nem sokat értett, de a terepet jól ismerte, és egészen normálisan elbeszélgettünk a nap folyamán. Meg kell jegyeznem, hogy a társaságunkban csak én beszéltem spanyolul, barátom, bár beszélt portugálul, amelyből valamit meg lehet érteni a spanyol anyanyelvüeknek is, de a fiatal házaspár csak angolul és franciául beszélt, tehát ők nem tudták a peonnal megértetni magukat. Néhány napig jártuk az erdőt, kísérve az ifjú férjet és feleségét. Egyik este a barátom vörösbort kért a vacsorához, ez Argentíná-