gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)
Säo Paulo,a nagyvárosi élet
levegőt vágni lehet, ismeretlen, édeskés szag csapja meg orrunkat; talán egy fájdalomcsillapító növény? Az emberke nyilván a curandeiro, a varázsdoktor, nem nagyon tetszünk neki, hiszen konkurencia vagyunk. Az egyik barát az ajtóban marad, a másik az öreggel kezd beszélgetni. Egy szót sem értek. A szomszéd szobából hallatszik a nyöszörgés, néha a hangos kiáltás. A férjjel megyek be, alig látom az asszony körvonalait, meggyújtom a zseblámpát és mindannyian visszahőkölünk. Az asszony egyik lába bokától térdig, felső comb vastagságúra feldagadva, bokáján egy növényekből font koszorú, a curandeiro müve. Szívverése alig észlelhető - az enyém annál gyorsabb -, szemhéjai remegnek, a kezei görcsösen nyílnak és csukódnak, a láza perzselő. Nem kell orvosi előképzettség, hogy az ember lássa, az asszony a halál küszöbén áll. Először egy nagyon erős kávét adatok neki, sok pingával (cukornádpálinka), várok tíz percig, pulzusa erősödik, avagy csak a képzeletem játszik? Ha a kígyófaj nem ismeretes, akkor egy univerzális szérumot is lehet adni, 24 óra eltelte után dupla mennyiségben a lapockába. Ezt még nem láttam, nem merem megcsinálni, mutatok a felső combra, hogy oda akarom adni. Ez lehetetlen, mondja a férj: „Maga nem láthatja meg a feleségem meztelen lábát vagy fenekét!". Magyarázom, hogy piszkos ruhán keresztül vérmérgezést kaphat, abba biztosan belehal. Kitapogatás után megmutatom a helyet, kimegyek, ő közben leveti az asszony ruháját, és . mindenütt betakargatja, kivéve azt a csésze nagyságú helyet, amit megmutattam. A másik szobából áthallatszik a curandeiro mormolása, kételyeim megint erődösnek. A dupla mennyiségű szérumot lassan felszívom a fecskendőbe, és a zseblámpa fényénél, amelyet barátom reszkető kezében tart, még egyszer kitapogatom a jónak vélt helyet, és egy gyors mozdulattal beledöföm a szegény asszonyba a tűt. Felordít, csak nagy erőfeszítéssel tudom bal karommal leszorítva tartani, közben a két balfácán barát ott áll az ajtóban, a látványtól megmeredve, ahelyett, hogy segítenének. Lassan nyomom az injekciós tűt. Egy örökkévalóságnak tűnik. Az asszony egyszerre csak mozdulatlan, nem próbál felágaskodni. „Megölted!" Villan át pánikszerűen agyamon. A férj felordít, elrántja a karomat. Szerencsére az egyik barát lefogja, tovább tudom adni az injekciót. Kihúzom a tűt, újból megfogom az asszony csuklóját. Gyengén, de érezhetően ver a szíve. Ez nem volt alapjában véve más, mint egy izomba adott oltás,