gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

A Campos do Jordao-i hegyek között

hetetlen szerencsével a nyakcsigolyáját érte. Egyik karma még ma is a kulcscsomómon függ. Gyermekeim gondozása és nevelése teljes mértékben feleségemre há­rult, én ebben, elfoglaltságom miatt, nemigen tudtam részt venni, mert munkám sokszor napokra szólított el a háztól. Egyik este, amikor fárad­tan hazaérkeztem, feleségem azt mondta, hogy aggódik fiúnk egészsége miatt, a kis Gyula feltűnően nyűgös, sokat sír, étvágytalan, de ő, Jutka nem tud rájönni, mi lehet a baja. Másnap vittük orvoshoz, először a kisvárosba, aztán Sâo Paulóba, ami nem okozott már anyagi nehézséget. Az idegőrlő napok lassan múl­tak, egyrészt amíg a különböző vizsgálatok lebonyolódtak, másrészt míg azok eredményei alapján egy menekült hazánkfia, egy volt budapesti egyetemi tanár a diagnózist felállította. Azt a két latin szót, amit magába foglalt az orvosi lelet, több mint négy évtized múltán is alig van erőm papírra vetni: tumor malignus, azaz rosszindulatú, rákos daganat. Nem vagyok író, nem tudom hűen visszaadni azt az időszakot, amely ezután következett. Ezért is szorítkozom életem ezen legnagyobb tragédi­ájának vázolásánál csak rövid mondatokra. A műtétet Matolcsy sebészprofesszor vállalta Sâo Paulóban, ahová szorongó szívvel utaztunk. Az operáció nem járt eredménnyel, a dagana­tot nem lehetett eltávolítani, a radikális, gyógyszeres kezelésre pedig, mi­vel kisfiam csak két éves volt, nem volt lehetőség. Azt hiszen, nincs szülő, aki egy ilyen ítéletet elfogadna és nem pró­bálná meg, mindennek ellenére, bármi áron is a lehetetlent. Mi is megpró­báltuk. Matolcsyban továbbra sem ingott meg bizalmunk, de az életve­szély gyötrelmes szorongatottságában újabb és újabb orvosokat kerestünk fel, fűhöz-fához szaladtunk abban az önmagunk előtt is titkolt reményben, hogy valaki megnyitja a kis Gyula számára az életben maradás útját, vagy legalábbis egy keskeny ösvényt. Minden próbálkozásunk kudarcba fulladt, reményeink szertefoszlot­tak. Ekkor kíséreltük meg a végsőt. A hűséges, öreg Tota révén, aki nagy gondunkban tántoríthatatlanul mellettünk állt, megtudtuk, hogy az őser­dőben él egy öreg curandeiro, egy kuruzsló vagy varázsló, aki titokzatos, okkult hatalmával nem egy betegnek adta már vissza egészségét. Ahogy a hívők és a hitetlenek egyaránt az életösztön parancsát követ­ve, elsöpörve a logika és a józan ész evidenciáit, százezer szám vándorol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom