Nekem szülőhazám (volt)... - Fejér Megyei Levéltár közleményei 24. (Mór - Székesfehérvár, 1998)

Dokumentumok

A kitelepített volksbundisták helyébe érkezők nehezen tudtak be­legyökerezni az új környezetbe. Akadtak olyanok is, akik dolog­nélküli reményekért hagyták ott régi lakóhelyüket, s települtek át Fejér megyébe. Ezek legtöbbjét már visszairányították volt ottho­nukba. A demokráciánknak ugyanis csak dolgos kezű, becsületes lel­kű munkásokra van szüksége. A mellettünk levők helyeslően bólingattak. - Úgy, úgy... Hogy Vértesacsán sok ilyen dolgos kezű ember van, bizonyítja a fejlődés, ami az első pillanatban a látogató szemébe ütközik. Fehérvári Népszava, 1948. január 20. III. évf. 15. szám. 104. Két napon belül dönt a miniszteri- és nemzeti bizottság, kiket telepítenek ki Mórról és Pusztavámról Ismeretes, hogy a közelmúltban két kormányrendelet is intézke­dett arról, kiket telepítenek ki az országból. A volksbundisták, magukat német nemzetiségűeknek valló volt SS-katonák kitelepí­tése ügyében kedden miniszteri bizottság érkezett Mórra, hogy a lehető legrövidebb időn belül nyugvópontra hozzák ezt a kérdést. Ugyancsak Mórra utazott a megyei nemzeti bizottság elnöke, Kelemen Zoltán és titkára, Németh István is. A községházán megtartott nemzeti bizottsági ülést, amelynek véleményezni kell a kitelepítést, Pirók Emil elnök nyitotta meg. Majd Kelemen Zoltán hívta fel a bizottság tagjainak figyelmét, hogy a rendelet szellemének megfelelően a nép érdekeinek szem

Next

/
Oldalképek
Tartalom