Nekem szülőhazám (volt)... - Fejér Megyei Levéltár közleményei 24. (Mór - Székesfehérvár, 1998)
Dokumentumok
rü vetés, és hirdette a magyar akarat biztató diadalát. Akadnak természetesen hibák is. Magukban a telepesekben is. Ezek felülvizsgálata azonban már befejeződött, s ennek során az érdemteleneket visszatelepítjük. A megmaradtakért azonban harcolni fogunk. Svábokkal, jegyzőkkel szemben egyformán, mert erre is szükség van. Például Vértesbogláron, ahol a jegyző, a pap s a svábok erőszakos hármassága akar akadályt gördíteni a magyarság megerősítése elé. Az ügyben megindult már a vizsgálat, és igen súlyos terhelő adatokat produkált. Remélem a belügyminiszter intézkedése véget fog vetni e község sváb uralmának, s a telepesek élhetik nyugodt, szabad életüket. A demokratikus magyarság szintén érdeklődéssel figyeli a reakció utolsó próbálgatásait, hogy ha kell, lecsapjon kemény öklével, és biztosítsa a jövőt a telepesek részére. Fehérvári Népszava, 1946. november 22. I. évfolyam 158. szám. 95. Jönnek vissza a svábok A potsdami döntés értelmében, mint ismeretes, Magyarországról kitelepítették a svábokat Németországba. A hatóságok ezt a munkát végre is hajtották. Németországban azonban ki tudja, milyen kezek segítségével, számos sváb telepes igazolványt szerzett, ennek segítségével egymás után szivárognak vissza Magyarországra, amivel újabb gondot okoznak a rendőr-