Nekem szülőhazám (volt)... - Fejér Megyei Levéltár közleményei 24. (Mór - Székesfehérvár, 1998)
Dokumentumok
gyontárgyakat; nevezetesen házat, szántó[t], szőlőt stb., valamint az állatállományt és egyéb ingóságot sem. Ennek a következménye lehetett az, hogy a községbe érkező betelepülők részére nem állott megfelelő ház stb. rendelkezésre. A községi elöljáróság megállapítása szerint a rátelepítés azért ütközött és ütközik nehézségbe, mert a betelepítő osztálynak nem állt rendelkezésére pontos adat, és hiba az , hogy csak erre az egy két utcára telepítettek rá, ugyanakkor más utcákban talán vagyonosabb és bűnösebb volksbundisták stb. még a mai napig is büntetlenül és zavartalanul élnek. A községi elöljáróság az illetékesek előtt többször szóvá tette, hogy az érkező telepesek érkezési idejét a községi elöljárósággal az illetékesek pár nappal előbb közöljék, hogy az illetőket a község földigénylő bizottság[a], betelepítő bizottság[a] kellő módon fogadhassa és helyezhesse el. Az elöljáróság tudatában van annak, hogy felsőbb helyen sokszor azonnal kell irányítani [a] telepeseket, mégis a távirat vagy telefon nevezetteknek vonattal való érkezését megelőzheti, és az előkészületeket már meg lehet tenni. Több esetben előfordult, hogy a helyi hatóság csak akkor értesült] az ide települőkről, amikor azok a vonatról gyalog a községházára bejöttek, és itt kérték elhelyezésüket, természetes [en] előzetes intézkedés lehetőségének a hiányában a 8-10 telepes családot csak megérkezésüket követő 1 -2 nap múlva lehetett elhelyezni, így kénytelenek voltak a vagonban lakni, élelmiszerük az utazás tartama alatt elfogyott, és mivel teljesen élelem nélkül voltak, az elöljáróság felelőssége tudatában intézkedett nevezetteknek legalább naponta egyszeri, meleg élelemmel való ellátásáról. Nagyon sok telepesnél, de mondhatni mindnél tapasztalható az a lelki kiábrándulás, ami ilyen fogadtatás mellett bennünk él. Mindez elkerülhető lehetne, ha a helyi hatóság előzőleg jövetelükről érte-