Erdős F erenc: Forradalom és szabadságharc Fejér megyében 1848-1849 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 23. (Székesfehérvár, 1998)

A közigazgatás átszervezése

ismét kiéleződtek az ellentétek, s a törvényhatóság vezetését ellá­tó testület határozata az ülések zavartalan lebonyolítása érdekében leszögezte, hogy „senkinek a bizottmányi tagokon kívül sem sza­va, sem szavazata nincs". 107 A tevékenységét megkezdő bizott­mányban még nem vett részt a tagok mindegyike, erre utalt a má­jus 24-ei határozat, amely a bizottmány névjegyzékének kinyom­tatásra adott utasítást, tekintettel arra, hogy megválasztásukról többen nem értesültek. 108 A tanácskozás rendjéről, a megválasz­tottak értesítéséről hozott határozatok a testület szervezeti mecha­nizmusának kidolgozását is jelentették, ugyanakkor feladataik el­látását, tevékenységük hatékonyságát is szolgálták. A megyei parasztmozgalmak elfojtása, a rend és a nyugalom fenntartása a bizottmány egyik alapvető feladatának bizonyult. Már május 2-án feloszlatták az ideiglenes választmányt, de a ke­rületekben munkálkodó „csendválasztmányt" nem számolták fel, hanem munkájának további folytatására adtak utasítást. A szolga­bírák kötelesek voltak a helységekben előforduló mozgalmakat azonnal bejelenteni, ötnaponta abban az esetben kellett jelentése­iket megtenni az alispánnak, ha rendkívüli esemény nem zavarta meg a kerületeikhez tartozó helységek nyugalmát. A megyei pa­rasztmozgalmak tárgyalásakor már láttuk, milyen intézkedéseket foganatosított a bizottmány a „zendülések" megfékezésére. Az adminisztratív eszközök alkalmazása mellett „egy népszerű hir­detmény" összeállításával akarták a megye parasztságát felvilágo­sítani, hogy a törvények „bal magyarázatából" származó káros kö­vetkezményeknek elejét vegyék. A „népszerű hirdetmény" a sző­lődézsma, a bérleti földek, a kisebb királyi haszonvételek kérdé­sével, a zsellérek helyzetével, valamint az úrbéri telkek eladásával foglalkozott. Ez utóbbi esetben azt határozták meg, hogy a belső telek a külsőtől elválasztva is eladható. 109 Gyakorlatilag a megyei bizottmány a parasztságot közvetlenül érintő törvénycikkek pub­likálása óta hangoztatott koncepció megismétlésével akarta célját elérni; az pedig ahogy március végén nem járt sikerrel, úgy május elején sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom