Erdős F erenc: Forradalom és szabadságharc Fejér megyében 1848-1849 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 23. (Székesfehérvár, 1998)

A honvédelem szervezésében jelentkező problémák. A móri ütközet

az Országos Honvédelmi Bizottmány utasítása szerint fel kellett vennie a kapcsolatot Batthyány kormánybiztossal. 273 A Fejér megyei népfelkelést illetően kiadott rendelkezések nem bizonyultak egyértelműnek; Perczel, Szekulits és Nemegyey egymástól függetlenül utasíthatták Batthyányi. Az intézkedések koordinálása elmaradt, az események drámai sodrában a szabad­csapatok fegyverbe szólítására nem is került sor. A Muraközből visszarendelt Perczel Pápán december 27-én reggel 5 órakor értesült arról, hogy Görgey feladta Győrt, s a Mé­száros úton folytatja a visszavonulást. A Csánytól érkezett tudósí­tás mellett Görgey egy kis „iratkáját" is átvette, melyben Perczel további visszavonulásának útvonala volt kijelölve. A rendelkezés értelmében 27-én Teszért, 28-án Kisbért kellett elérnie. Görgey a visszavonulás utolsó állomáshelyéül Martonvásárt határozta meg. Perczel igen éles hangon mondott véleményt Görgey és törzskara döntéséről: „...azon tudományos úri emberek, kevesebbet látsza­nak érteni a hadviselethez, mint táblabíráink". A visszavonulás tervéről szólva már aggályait is megfogalmazta: „...vajmi köny­nyen meglehet, hogy csatlakozásom véle, ha az ellenség mohón törtet előre nem sikerül". 274 Győr feladása után még inkább elmé­lyültek az ellentétek a két tábornok között. Perczelnek - hadmozdulatai kidolgozásakor - figyelembe kellett vennie, hogy az osztrák erők két oldalról is fenyegetik, ne­vezetesen: Jelacic I. hadteste és a Zala megyében betört Nugent és Burich parancsnoksága alatt álló katonai egységek. A hadtesthez tartozó Szekulits-dandár Sümegen állomásozott, s három zászló­alja teljesen fegyvertelen, rosszul fölszerelt századokból állt. Perczel és Szekulits állandóan szorgalmazták a „gatyás, bocsko­ros" honvéd zászlóaljak fölszerelését. De nemcsak felfegyverzé­sük okozott gondokat, hanem a zsold elmaradása is. Mindezek a zavaró tények nem gátolták a dandár parancsnokát abban, hogy Veszprém és Zala megyékben a népfelkelésről rendelkezzen. El­sősorban Zala megye első alispánját szólította fel a népfelkelés megszervezésére, ugyanis Nugent császári tábornok „kevés ren-

Next

/
Oldalképek
Tartalom