Erdős F erenc: Forradalom és szabadságharc Fejér megyében 1848-1849 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 23. (Székesfehérvár, 1998)
„Itt a nép!"
még nem kapott jelentést, így a Roth-hadtest betöréséről biztos értesülései nincsenek. Az alispán megerősítette a népfelkelés kihirdetését, és Salamon kormánybiztos visszatérését sürgette. 236 A zámolyi és a móri utat lezáró sorompók közelében táborozó helyőrség ellen már a nemzetőr-alakulatok vonultak fel. A felkelők is szervezett rendben közelítették meg a téglaégető környékét. Kivonulásukat megelőzően lefegyverezték azt a 37 fős egységet, amely élelemért érkezett a város piacára. A nemzetőrök és népfelkelők „főcsapata" a város felől közelítette meg az ellenséget, két „mellékcsapat" pedig a dombon levő tábort gyűrűbe fogta. Kapitulációra szólították fel a helyőrséget. Waldmann tudomására hozták az élelmiszer-raktárban elhelyezettek lefegyverzését, valamint azt is, hogy ellenállás esetén a legénységre felkoncolás vár. A felkelők tolmácsa, egy fehérvári káplán, aki jól beszélte a horvát nyelvet, azzal a hírrel tért vissza Waldmanntól, hogy a horvátok nem fogadták el a kapitulációt. Prileczky mégsem vezényelt rohamot. Ullmann és a káplán ismét felkeresték a császári kapitányt. A tárgyalások során tudatták a helyőrség parancsnokával; feltétel nélküli megadást követelnek. A nemzetőrök és a népfelkelők mind türelmetlenebbek lettek, nem helyeselték a hosszan elhúzódó megbeszéléseket, parancsnokaikat a támadás elrendelésére szólították fel. Közben a felkelők tábora nőttön-nőtt, a feszültség tetőfokára hágott. Waldmann hiába várta a városba élelemért küldött szakaszt, hogy megbízható forrásból értesüljön az eseményekről, a horvát tiszt által vezetett katonák nem tértek vissza. Közel 2 órás feszült várakozás után a népfelkelők kitörő lelkesedéssel vették tudomásul; Waldmann egysége feltétel nélkül kapitulál. A fegyverek átadására Prileczky és a helyőrségparancsnok jelenlétében került sor. Ullmann százados a foglyokat a Zichy házba kísérte. A helyőrség három tisztje és Prileczky „népvezér" kocsin a városháza elé hajtatott. A bizottmány előtt Waldmann megkötötte a kapitulációt. 237 Jelacic katonai kórházának parancsnoka a népfelkelés sikerét követően értesítette a bánt a helyőrség lefegyverzéséről. A segély-