Erdős F erenc: Forradalom és szabadságharc Fejér megyében 1848-1849 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 23. (Székesfehérvár, 1998)
Nemzetőrök, újoncok, honvédelem
ideiglenes felhasználását, a fehérvári káptalan pedig 3000 Ft kölcsönnel segítette a pénzügyi zavarokkal küzdő bizottmányt. 160 Boross Mihály, az Önkéntesekre Ügyelő Bizottmány tagja, a tornyosuló problémák láttán megállapította: „Tenni tehát, és pedig mielébb tenni kötelességünk, mert minden elszalasztott perc hátráltatván ügyeinket, s előmozdítása az ellenség ügyének". 161 A nemzetőrség szervezése során tapasztalt hiányosságokat most napok alatt nem lehetett kiküszöbölni; a fegyverek beszerzésére nem fordítottak gondot, a felfegyverzést politikai szempontokból tudatosan hátráltatták. Batthyány utasításának végrehajtása ilyen viszonyok közepette csak lassan haladt előre. Küldötteik nem tudtak Pesten fegyvereket vásárolni. Triesch bécsi és Erjamz(?) karintiai puskaműves ígéretet tett 500 fegyver szállítására. 162 Fehérvári mesterek vállalták a felszereléshez elengedhetetlenül szükséges eszközök, ruházat elkészítését. A kézműiparosok jelentős megrendeléshez jutottak, nemcsak a megye, de a város önkénteseinek felszerelését is elősegítették. Székesfehérváron az önkéntesek mobilizációját Csány utasítására gyorsították meg. Augusztus 21-én már arra szólította fel a tanácsot, hogy Marcaliba rendelje az önkénteseket. Felszerelésük és kiképzésük azonban még nem érte el azt a fokot, hogy táborba indulhassanak, s létszámuk sem volt elegendő. A toborzást megismételték, augusztus 23-áig csak 200-an jelentkeztek fegyveres szolgálatra. Létszámuk hamarosan 300 főre gyarapodott. Gyors ütemben végezték az alaki és lőgyakorlatokat, hogy a hónap végén a Délvidékre vonulhassanak. Kállinger városi mérnök és Bácsy Sándor felsővárosi tanító is csatlakozott az önkéntesekhez. Augusztus 29-én 218 felfegyverzett önkéntes sorakozott fel a városháza udvarán. A magisztrátus szemlét tartott, felszerelésüket ellenőrizte, Say főorvos pedig a szükséges egészségügyi vizsgálatokat végezte el. Másnap reggel 5 órakor a laktanya udvarán sorakoztak fel, majd a megyetéren Hadhalmy (Haáder) polgármester feleskette a város hadba vonuló önkénteseit. Farkas Ferenc felszentelte zászlójukat, s lelkesítő beszéde után kocsikon Lepsényig