Erdős Ferenc - Fülöp Gyula - Szakály Ferenc: Polgárdi története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 22. (Székesfehérvár, 1997)

Tóth Tamás polgárdi jobbágy ügyletei (Szakály Ferenc)

valahol ismertem, hogy hol eladhattok volna, mindenüvé elhor­doztam, kétszer attuk el, de isméglem meg vissza vetették ránk, nem tudom mit kell vele cselekednünk". A portéka, amely - bár a magyar törvények a törökkel folytatott fegyverkereskedést szigo­rúan tiltották 38 - a leírásból következően fegyverzet volt, azért nem kelt, „mert mikoron az ládában csinálták volt, gyapjat raktak köziben és az egér mind megjárta volt és elhugyozta volt, annyi­ra, hogy a rozsda miatt sok helyen mind szegezései és egyéb ra­kási is megszakadoztak". Az egyik darabtól a Batthyány által megszabott áron alul sikerült megszabadulnia, „mert amint nagy­ságod hagyta, bizony soha el nem adhatjuk rajta". Egy „áros em­ber" 15 oka szekfüszegért vette át; l-l okát (= 3 és 1/2 font) 5-5 forinton számoltak. A „kisebbik fegyverderekat" azoknál a törö­köknél hagyta, akiktől bizonyos török árukat („marhát") vásárolt. Az utóbbiak árának egy részét abból a száz forintból fedezte, amit a battyányiak és a polgárdiak felesben neki átadtak, a többivel adósuk maradt. Tóth levele végén közli, hogy egy gyermeklovat küld urának, „meglátja nagyságod, hogy csak tartsák jól és tanót­sák szépem, nem leszen gonosz". 39 Jó fél esztendővel később - 1574. június 3-án - Tóth egy le­vélben egyszerre három Batthyány-tisztviselőt tudósít róla, hogy miként járt el az általuk rábízott ügyekben. Jó András deák arra kérte, hogy fosztányt 40 csináltasson neki. Mivel megállapította, hogy a hódoltság e részén újat nem tudnak csinálni, közli, ha a kész megfelel, olyat vehet neki. Pécs János azzal bízta meg, hogy szerezze meg számára a battyányi török mészárosok lovát. Az ő kívánságát még kevésbé teljesíthette, mert a ló Várpalotán van ­„azok vonták volt el a mészárosok alól" - és onnan nem tudja „megszabadítani". Vas Mihálynak viszont mellékelten megküldi azt a csótárt, amelyet Budán, 8 forinton vásárolt. 41 Harmadik, 1575. március 5-én kelt levelében ismét Batthyány Boldizsárt tájékoztatja Tóth, hogy miként teljesítette megbízásait. Mint korábban, ezúttal is a polgárdiak 50 forintos adójából gaz­dálkodott. Ebből 15 forintért vásárolt 45 darab kősót. „Mastan vettem - jelenti továbbá - istárt 42 16 véget, de még ennek nem tu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom