Gulyás Antal: A tanítóképzés története Székesfehérváron - Fejér Megyei Levéltár közleményei 21. (Székesfehérvár, 1997)
A tanítóképzés az államosításig
Az V. évesek népművelési tanfolyamot is végeztek. Megismerték a népmüvelés lényegét, fontosságát és munkaterületeit. „1938. február 8-án Ficker Aurél népművelési titkár és Simon M. Metilla tanárnő vezetése mellett az egész osztály közreműködésével megtartottuk első népművelési előadásunkat Lovasberényben, ahová lelkünk értékeit vittük el, hogy szebbé tegyük a nép lelkét és közelebb vigyük Alkotójához" - olvashatjuk az iskola évkönyvében. 37 Szélesítette a tanítójelöltek ismeretét a pedagógiai kirándulások sorozata is. A tanító a nép vezetője, irányítója, részt kell vennie minden szociális, kreatív megmozdulásban. Meglátogatták az Országos Stefánia Szövetség helyi intézetét, az Anya- és Csecsemővédő Otthont, a Manz kisdedóvodát. Jelen voltak a fiatalkorú bűnözők bíráskodásán. Részt vettek a Fiatalkorúak Felügyelő Hatóságának gyűlésén is. Tanulmányi kirándulás keretében felkeresték a fővárosi kisegítő iskolát és a Vakok József Nádor Országos Intézetét. Jelen voltak a kerületi katolikus tanítógyűlésen és a vármegyei tanítók pedagógiai szemináriumán is. Bőséges anyagot kaptak arra, hogy tapasztalataikat az életben értékesíthessék, és beláthassák az önképzés fontosságát, amelyre oly sokszor kaptak útmutatást és irányítást. A pedagógiai gyakorlatok mellett a különböző tantárgyakhoz kapcsoltan (földrajz, kémia, növénytan, állattan, fizika, gazdasági és háztartási gyakorlatok) foglalkoztak és kellő módon begyakorolták a népiskolai kísérleteket és a hozzá szükséges eszközöket elkészítették, mely a cselekedtető oktatást szolgálta. A tanítóképesítő vizsgára 34 jelölt adta be kérelmét. Az évzáró tedeumon valamennyien boldogan vették át tanítónői oklevelüket. Kocsis Erzsébet, Tőke Etelka és Újvári Katalin oklevele színjeles lett, vagyis mind a 25 érdemjegyük jeles. A tanítóképző eddigi szervezete az 1938-39. évben az 1938. XII. te. szerint megváltozott. A rendelet a tanító- és tanítónőképzőkre úgy intézkedett, hogy e tanévtől folyamatosan líceummá kell átszervezni, vagy pedig fokozatosan meg kell szüntetni. Székesfehérváron az átszervezés útját választották. Az 1938. XIV. t. c. 1. §-a kimondja, hogy a „népiskolai tanítók (tanítónők) tanítói kiképzésére a líceummal kapcsolatban fenntartott tanítóképző-akadémia szolgál". 38 „A líceum feladata, hogy a tanulót vallásos alapon és nemzeti szellemben erkölcsös polgárrá nevelje, gyakorlati irányú műveltségben, a fíúta-