Károlyi József gróf: Madeirai emlékek; Károlyi József gróf, a politikus - Fejér Megyei Levéltár közleményei 20. (Székesfehérvár, 1996)
Károlyi József gróf, a politikus (Erdős Ferenc - Nyáry Zsigmond)
később Batthyány Gyuláné), Júlia (1883-1954, később gróf Festetics Sándorné) és a fiatalon elhalt Geraldine. Az 1884. november 8-án született József atyja halálakor csak hatéves gyermek volt. Károlyi József nagyon szerette a 22 éves korában, 1909 elején, tüdőbajban meghalt húgát. Emlékét egy relief örökíti meg, amely ma is a fehérvárcsurgói családi kastély kápolnájában található. Betegsége alatt Geraldine sokat járt a csurgói uradalomhoz tartozó vadaskertbe, ahol a levegő és a magaslat jólesett tüdejének. Ezért hívták „Gerry"-nek az erdő közepén azt a kis házikót, amelyben a vadászok találkoztak, és ahol Geraldine is sokszor megpihent. Napjainkban is a Mezőföldi Erdőés Vadgazdaság által a hetvenes években építtetett vadász-vendégfogadót „Zseri szállás" néven ismerik, és úgy is szerepel a község közigazgatási térképén. Gyermek- és ifjúkor Károlyi Józsefet szülei otthon neveltették. Mindvégig magántanuló volt; ez az ő társadalmi státusában álló gyermek esetében (és még sokkal később, talán két generációval lejjebb is), legalábbis az elemi iskolában, egészen természetes volt. A gimnáziumi tanulmányokat illetően már távolról sem volt általánosnak mondható. Azok között az irományok között, amelyeket a budapesti Károlyi Levéltár őriz, az 1894—1902. évi időszakra rendre megtalálhatók Károlyi József középiskolai bizonyítványai. Az elemi iskola negyedik osztályából, mint magántanuló, kitűnő bizonyítványt nyert a Károlyi utcai (ma: Ferenczy István utca) elemi iskolában. A középiskolában is végig jeles eredménnyel vizsgázott az V. kerületi magyar királyi állami főgimnáziumban. Jelesrendű érettségi bizonyítványa ugyanebben a gimnáziumban, 1902. május 11-én kelt. 4 Nem tudjuk, hogy milyen gondolatokkal emlékezett vissza férfikorában Károlyi József iskolás éveire. Azt azonban tudjuk, hogy végrendeletében, amelyet 1928-ban tett, kifejezetten