Károlyi József gróf: Madeirai emlékek; Károlyi József gróf, a politikus - Fejér Megyei Levéltár közleményei 20. (Székesfehérvár, 1996)

Madeirai emlékek (Károlyi József gróf)

jam a nunciust az állomáson. Mit tehettem mást, minthogy köte­lességemet föléje helyeztem a keresztelőnek, telefonon beszéltem Mikes püspökkel 22 , aki a kisfiú keresztelését végzendő volt, hogy halasszák azt el keddre. így jött össze azon a bizonyos keddi na­pon a dénesfai kastélyban egy családi ünnepségre az a társaság, mely pár órával később őfelségéik megérkezésének volt a tanúja. Délután három órakor Mikes püspök hazament. Mondtam Cziráky Józsinak, hogy szeretném a ménesét megnézni. A mé­nes kint volt azon a híressé vált tarlón! Hajtókocsival mentünk 23 oda. Józsi testvére, Cziráky György volt még velünk. Emlék­szem: negyed ötre értünk ki. Tiszta, kék égből vörösen bukott nyugovóra a nap. Szokatlanul meleg volt, másfél kilométerről sötétbarnán húzódott felénk a Rába erdő. Repülőgép keringett fölöttünk. Amint közelebb s közelebb jött, félelmetesen rajzolódott ki a szárnyain két szám: 59-66. 24 - Solferino, Königgrátz! - kiáltottam fel, önkéntelenül a Mo­narchia oly végzetes két csatavesztésének évszámára gondolva. Leszállott. Hatalmas porfelhő csapott fel a tarlóról. Egy csi­kós szaladt Cziráky Józsihoz. - A repülőgépből hívják a méltóságos gróf urat. - Olasz tisztek! - Józsival mi azt gondoltuk, hogy a soproni antantmisszó néhány tagja jutott valahogy ide. - Nem kérem, - vélekedett az ember - magyarul beszéltek, nem olaszok. Hozzájuk siettünk. így találkoztam a királlyal másodszor, véletlenül, semmibe be nem avatva, semmit előre nem tudva. De őfelségével - ezen a másodszori magyarországi tartózkodása alkalmából - csak Torbágyon, az állomáson volt alkalmam kissé hosszasabban beszélgetni. Bicskére igyekeztem autón. Fejér megye határán akartam a Budára tartó királyt fogadni és üdvö­zölni. Csakhogy elkéstem, éppen előttem ment el a vonat. Mire Torbágyra értem, vége volt a tábori misének. A győri tüzérüteg adott díszmenetet. Szép volt, kifogástalan. De láttam hogy a királynak fáj a katonai felvonulás, a gépfegyverek, az ágyúk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom