Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

tonsági okokból itt is kiirtották, így az őröknek szükséges tüzelő előkerítése is nehéz volt. Igyekeztünk nem megszakadni a munkában, de ördögi körbe kerültünk. Ha nem dolgoztunk, fáztunk. Ez nem jelentette tehát az „igazi" lógást. Szerencsénkre bőven akadt ködös nap, s mert a völgyben is megült a köd, az őrség ilyenkor nem vitt ki bennünket, vagy csak dél körül került sor a kivonulásra. Egy alkalommal gépeket hoztak és ezek elhelyezéséhez be kellett volna fejezni az álló épületszárnyat. A földszinti rész egyik felét már beüvegezték, ott dolgoztak a szerelők és egy öreg üveges. Az öreg nem győzte egyedül, sok volt az üvegfelület. Egyszer jött a prarab, hogy van-e közöttünk üveges? Első hívásra senki sem jelentkezett, közben én végiggondoltam: ha jelentkezem, bemehetek az épületbe és legalább egy kicsit felmelegszem. Lesz, ami lesz! A második kérdésre jelentkeztem. Bevittek az épületbe, ahol nem fújt a szél, s nem tombolt mínusz 25 fok. Az öreg mindjárt neki akart állítani dolgozni, de tiltakoztam, hogy el vagyok gémberedve, s így nem lehet az üveghez nyúlni. Majd ha felengedek, hozzálátok. Amikor végre elkezdtem a munkát, az öreg azonnal észrevette, hogy fogalmam sincs az üvegezéshez. Amikor szóvá tette, őszintén elmondtam mindent, hogy miként jutottam erre az elhatározásra. Rendes volt nem rúgott ki az öreg. Gondolom az is biztonságot jelentett számára, hogy nem leszek riválisa ebben a jó beosztásban. Nagyon igyekeztem az öreg keze alá dolgozni, jól kijöttünk egymással. Nem volt ám sem gyémánt, sem kerekes üvegvágó! Törött csapágy acéllal vágtuk az üveget. A gittet saját magunk állítottuk elő, saját darálású és szitálású krétaporból és lenolajból, aminek a felét rendszeresen elloptuk, így aztán nem lett valami tökéletes a gitt. Kihúztuk az időt az öreggel, itt töltöttem a karácsonyt és a szilvesztert is. A második szárny építését ekkor leállították, az üvegezést befejeztük, visszakerültem a brigádba. Hol ide, hol oda vezényeltek, de egyik sem volt olyan rossz, mint a szivattyútelep. Amíg a kórházban voltam, a legjobb barátaimat is áthelyezték, s a konyhán is új személyzet dolgozott. így aztán, mivel elég sok érdekes könyvet találtam, esténként sokat olvastam. Itt fejeztem be az „Egy igaz ember története" c. könyvet, olvastam Lermontov „Korunk hőse" c. regényét és sok mást. A nacsalnik KVCS téli