Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

A másik eset már késő ősszel történt, kemény hideg szél fújt. Ekkor én már „mérnöki" munkát végeztem. Az volt a feladatom, hogy a vijamka alján pontosan bemért és szintezett alappontoktól kiindulva egy vízmérték és egy sablon segítségével határozzam meg a rézsű dőlésszögét és síkját. Ehhez kb. 70-80 cm széles árkot kellett kimélyítenem a kívánt szintig, oda lécet lefektetni, rögzíteni és haladni a rézsű tetejéig. Ezt kb. 10-15 méterenként meg kellett ismételni, s a brigádok ehhez igazodva pucolták, hordták el a fölösleges földet. Könnyebbségnek számított, hogy egyszerre egy kb. 3—4 m-es szakaszt kellett csak bemérnem, s ha a léc a helyére került, a következő szakaszt már belekotorhattam az alsó vezető csatornába, így nem kellett sok földet oldalra kidobálnom. A vezetőárok mélysége attól függött, hogy a kotrógép mennyi földet hagyott vissza. Akadt amikor 20-30 centit, (ez volt a ritkább eset), de előfordult közel 2 m-es is. Egyik nap déltájban a brigádvezető cigarettaszünetet rendelt el. Én már jó magasan jártam a rézsűn a vezetőárkon, ami másfél méter mély volt és pont belesütött a nap. Nem mentem le a brigádhoz, hanem lefeküdtem az árok aljára. Itt nem ért a szél, napozni is tudtam, s jól esett a pihenés. Egyszercsak megmozdult felettem a robbanástól fellazított köves talaj, és a gödör omlani kezdett. Gyorsan oldalt fordultam, a fejemet a karommal próbáltam védeni. Egy pillanat alatt betemetett a földomlás. Egy kevés levegőm volt ugyan, de mozdulni nem tudtam. Szerencsémre társaim észrevették az omlást, és hamar megkezdték a mentést. Az utolsó gondolatom az volt, hogy még csak az hiányzik, hogy a mentők, akik csákánnyal, lapáttal kaparták le rólam a földet, - ezt még hallottam - jól fejbeverjenek. Elvesztettem az eszméletemet, de idejében kiszabadítottak. Délután nem dolgoztam, de már másnap mintha semmi sem történt volna, folytatnom kellett a munkát.