Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

(vicinális) raktunk meg, a vonat elment egy pár km-t, ott másik brigádok jobbra-balra lerakták, s a vicinális fordult vissza. Mikor egy 2-3 km-es szakaszt így feltöltöttünk, az összes brigádot átcsoportosították és a sódert a megemelt talpfák alá kellett beterítenünk és alástoppolnunk. Északhoz viszonyítva roppant szigorú volt az ellenőrzés. Természetesen itt már csak katonai őrség volt, a krasznij pagnnyiki alakulat, a CSEKA, és a hírnevének megfelelően dolgozott. A vertuska nem mehetett ki a bányából, amíg a létszámellenőrző sorakozó meg nem történt. A vertuska lerakása után ugyanez megismétlődött a brigádoknál. Az első nap azt hittük, hogy ez egy jó dolog, mert a fele munkaidőt sorakozással töltöttük, de hamar rájöttünk, hogy a vertuskának az előírt fordulót meg kell tennie, s ha nem fért bele a 12 órás műszakba, tovább kellett dolgozni. Ha a vertuska nem nekünk dolgozott, és a sínek alátöltése is elkészült, akkor a „vijamkákat", a dombátvágásokat kellett rendbe tenni. A sínek lefektetésekor ugyanis a nagyobb emelkedőket átvágással szelték át, de csak kirobbantották és csak közvetlenül a nyomvonalat tisztították meg, hogy a talpfákat le lehessen rakni. Nekünk a nyomvonaltól jobbra és balra 2-2 m-re vízlevezető árkot kellett ásni, majd az árok szélétől 2 m-es padkát kialakítani és onnan a rézsút szabványosra lefaragni. Persze a töméntelen fölösleges földet is el kellett talicskázni. Bizony ez kegyetlenül nehéz munka volt. Különösen amíg meg nem tanultuk a kötéltáncos mutatványnak is beillő, pallón való talicskázást. Néhol jó hosszú átvágások voltak, ahol 100 m-t is kellett talicskázni. Közlekedni csak szigorúan zárt rendben lehetett, s az őrség egyetlen esetben sem mulasztotta el az először Lembergben hallott figyelmeztetést. A készre tartott fegyverek mellé 4-5 farkaskutya is csatlakozott, így meneteltünk a munkahelyre. A csákányokat és lapátokat biztonsági okokból nem vihettük kézben, hanem erre a célra készített, lakattal zárható ládákban cipelte 4—4 ember felváltva. A lakat kulcsa az őrparancsnoknál volt. A munkahelyet - mivel az állandóan változott - nem lehetett bekeríteni, így a munkaterületet táblákkal 5-6 méterenként körülrakták. A táblákon a felirat: „Zapretni zóna", vagyis záróvonal. Amíg ezt kitűzték, nekünk a földön ülve kellett várakoznunk. Azután az őrparancsnok elmondta, hogy a