Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

s a következő megálláskor kiadtuk az üres edényeket. így nyugodtan ehettük meg a kosztot. Nem volt verekedés, veszekedés. Nyugodtan lehetett beszélgetni, aludni. A vagonsztarsoj mellett kialakult egy pár nap alatt a komité, amely az elosztást ellenőrizte, különösen a kenyér szétmérését. Az öreg kommunisták szervezőkészsége érvényesült és különösen a litvánok bizonyultak jó partnernek. Közel egy hónapig tartott az út. Úgy emlékszem, hogy május 20-a körül indultunk, és a születésnapomat, június 11-ét még a vagonban töltöttem. Bár a jóllakottság érzését ezen az úton sem sikerült megismerni, a nagy nyugalom felért egy OP-lágeri beutalóval. Én sokat aludtam. Furcsa volt az új légkör, vagány blatnojok és sesztyorkák nélkül. A nagy kártyacsaták helyett komoly beszélgetések, viták (nem veszekedések) töltötték ki a napot. Néha mi is bekapcsolódtunk a többiek beszélgetésébe, de inkább csak hallgatók voltunk, lévén a legfiatalabbak és nem oroszok. Bár már jól értettük a nyelvet, nagyon nehezen tudtuk magunkat kifejezni, különösen, ha nem a mindennapi lágeréletről, munkáról volt szó. (A litvánok még nálunk is rosszabbul álltak a nyelvismeret dolgában.) De nekünk a legfontosabb az volt, hogy magyarul beszélhettünk. Meséltünk gyerekkorunkról, családunkról, eddigi fogságunkról. Imre hozzám képest veteránnak minősült, őt 1945 januárjában fogták el, mint leventét, tehát jó két év „előnnyel" bírt velem szemben. Ezt a tapasztaltságát éreztem is, hiszen Imre sok jó tanáccsal látott el. Ő is sok lágert bejárt és többnyire egyedüli magyarként. Összegeztük tapasztalatainkat, s megállapítottuk, hogy nincs lényeges különbség a terület egyes lágerei között. Érződött az azonos szellem. Ez a távol északi lágerkörzet a megsemmisítő övezet címre is rászolgált volna. Itt még a ,JBelomor kanál" (a Fehértengeri-csatorna) építése korabeli szellem uralkodott. A „Belomor kanál" építkezésén alakították ki a „modern" kényszermunka rendszerét. A katonai őrzés a lágerekben csak jelképes volt. Az átlagos lágerekben csak kis létszámú katonai őrség állomásozott, akik a láger területét őrizték, de a munkahelyre nem kísérték a rabokat. Ezt a feladatot, valamint a lágeri belső irányítást az úgynevezett volnyáskik vagy szamohránok látták el, akiket a köztörvényesek közül válogattak össze, általában azokból, akiknek már csak rövid idő volt vissza a büntetésből. Ez egy sa-