Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

és a félig nyitott vagonajtón át kiláttunk és nagyjából sejtettük, merre járunk. Nagyon lassan haladtunk, néha órákig álltunk egy-egy állomáson, de mindig kihúzva a tolatási határig. A második napon, augusztus 22-én érkeztünk Debrecen térségé­be. Először Gyula kéretőzött „lyukra", kidobta az üzenetét, majd én következtem. Úgy gondoltam, szerencsém lesz, mert akkor kezdtek a kerekek a váltókon csattogni, mikor leértem. Számításom szerint a pályaudvar térségében dobhattam ki az üzenetet, bízva abban, hogy ott nagyobb a valószínűsége, hogy valaki megtalálja. (Megemlítem, hogy sem az én, sem Gyula üzenetét nem kapták meg a szüleink.) Este a határon vagy a határ közelében álltunk meg. Akkor még megvolt a háború alatt kiépített magyar nyomtávú sínpár, így sem átszállni, sem átszerelni nem kellett. Gondoltuk, itt éjszakázunk, de nem! Fittyet hányva a mi biztos értesüléseinknek, egész éjjel ment a vonat a Kárpátokon keresztül. Vártuk minden percben a támadást a vonat ellen, de az bizony nem következett be. Hajnalra a Kárpátok már mögöttünk kéklettek. Döcögtünk, meg­megálltunk. 24-én, dél körül megérkeztünk egy nagy városba. Az oroszok felismerték, Lembergbe érkeztünk. Zuhogott az eső, s bár augusztus 24-ét írtunk, kimondottan hideg, kellemetlen idő volt. A vonatot katonák vették körül, csőre töltött fegyverrel, köztük őrku­tyákkal. Kiszállítottak a vagonból. 4 nap óta most tudtunk ­próbáltunk - kiegyenesedni. Teljesen elgémberedett minden testré­szünk. A harsány „po pijaty" vezényszót már ismertem, ötösével felsorakoztunk, az őrség körülvett, a parancsnokuk kiállt, és harsány hangon mondott egy szöveget, amit persze nem értettem. A végén egy harsány ,Jaszna!" volt a válasz az oroszok részéről. Ekkor hallottam először a később jól megtanult és gyakran hallott szöveget, melyet minden induláskor elmondott az őrparancsnok: Foglyok figyelem! Ötösével, előre lehajtott fejjel kell menni, egymásba karolva. Nézelődni, forgolódni, beszélgetni tilos! Tilos lemaradozni, a földről bármit felvenni. Egy lépés jobbra, vagy balra a sorból, szökési kísérletnek minősül, az őrség ez esetben figyelmeztetés nélkül használni fogja a fegyverét! Értették? Nos erre a szövegre kellett mondani harsányan, hogy értettük, vagyis ,jaszna!".

Next

/
Oldalképek
Tartalom