Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)

Előzmények

sen szétesett, és csapatai részben fogságba kerültek. A német 2. hadsereg kiesésével a doni arcvonal megszűnt. Az új védelmi vonalat az Oszkol folyó mentén felépíteni nem lehetett. A 2. magyar hadsereg által 1942. őszén tervezett hátsó védőállás kiépítését a német vezetés megtiltotta. A fölényben levő szovjet erők minden oldalról nyomták az összekeveredett német-magyar kötelékeket. Több ízben haladtak túl rajtuk, illetve kerítették be azokat. A lovak legyengülése és az üzemanyag hiánya miatt a nehézfegyverzet és tüzérség, valamint nagyszámú más hadianyag veszett el. Az ellenséges harckocsikkal szemben a gyalogság védtelen volt. A zord orosz téllel (-40 Celsius-fokig), hótömegekkel, hófúvásokkal is meg kellett birkózni. A csapat sokszor a szabadban kényszerült éjszakázni. Sok volt a fagyás és a fagyhalál. Sebesülteket és betegeket ellátni nem lehetett. Nem volt erő, amely kitölthette volna az ellenség által ütött mintegy 500 km-es hézagot. Február 5-én az ellenség elfoglalta Izjumot, február 8-án elérte Kurszkot, 9-én Belgorodot, 16-án Harkovot. A nyugati hadszíntérről visszaszállított SS hadtestet

65-más erőkkel együtt- Hitler nem a szovjet előretörés megállítására vetette be. Az ő irreális elképzelése szerint 1943.február közepén a német 6. hadsereg felmentésére szánta, holott a 6. hadsereg már 1942. decemberében agonizált, s Paulus tábornagy 1943. január végén kapitulált! A szovjet 6. hadsereg és a Popov páncéloscsoport eközben Harkovtól délre átkelt a Donyecen és tovább nyomult Zaporozsje és Sztálino közötti térségbe. Ha éleik elérték volna a Dnyepert, akkor a Manstein és a Kleist hadseregcsoport sorsa is az lett volna, mint Paulusé, vagyis a teljes bekerítés. Most már a német déli szárny valamennyi alakulata nagy veszélybe került. Újabb, az eddiginél nagyobb katasztrófa fenyegetett. Védelemmel a helyzetet megmenteni már nem lehetett. Csak egy hatalmas ellentámadás menthette meg a németeket. Ennek végrehajtása nehéz volt és nagy kockázattal járt. A nagy elhatározás az ellentámadásra nem Hitlertől jött, hanem Manstein tábornagytól. Terve a következő volt: a 4. német páncéloshadsereg, az 1. német páncéloshadsereg és Armeeabteilung Fretter-Pico támadnak észak felé a Don és Donyec közti ellenség megsemmisítésére. Hitler sok habozás után végre beleegyezett az ellentámadásba. A támadók oldalba kapták a nyugat felé száguldó szovjet seregeket, s azokat elvágták hátsó összeköttetésüktől. Az egyik kétségbeesett szovjet harckocsihadsereg parancsnoka öngyilkos lett. Február 26-án a támadó német erők elfoglalták Pavlovgrádot és kapcsolatot létesítettek az