Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)

Előzmények

kélte arra, hogy a betört ellenséget kiverje az országból. A szovjet állam kibékült az egyházzal, ami által a nép még inkább a rendszer mellé állt. Nem volt viszont biztos, hogy a német katonát a nemzeti szocializ­mus eszméje sarkallta emberfeletti teljesítményekre. Nem volt köny­nyű a német katonával megértetni, miért kell neki Tifliszbe és Asztra­hányba menni. De végeredményben nem az ideológia volt a döntő, hanem a szinte kimeríthetetlen embertömeg a szovjeteknél és az el­lentmondásos vezetés a németeknél. Előretörés a Kaukázusba A Heeresgruppe A 1942. júliusára, illetve augusztusára elrendelt fela­datai a következők voltak: a) a Dontól délre található ellenség megsemmisítése után a Fekete­tenger teljes keleti partját birtokba venni. A 11. német hadsereghez tartozó román hegyi hadtest és a szlovák gyorshadosztály is részt vesz a hadműveletben. b) Egy erőcsoporttal, amelyhez a többi hegyi- és vadászhadosztá­lyokat be kell sorolni, ki kell erőszakolni a Kubán folyón való átkelést, majd Majkop és Armavir magaslatait elfoglalni. Utána a román hegyi hadtesttel együttműködve kell a Fekete-tenger keleti partját birtokba venni. c) Egyidejűleg egy másik erőcsoporttal, amely zömében gyorscsa­patokból álljon, Groznij térségét kell birtokba venni, s kelet felé biz­tosítani. Részekkel az Osszet és a grúz hadi utat kell lezárni. Azután a Kaszpi-tenger mentén Baku és Batumi térségét kell birtokba venni. A feladat értelmében mintegy 1.000 km kiterjedésű területet kellett elfoglalni, ami utópisztikus volt. Nem valószínű, hogy az OKH szak­emberei és a hadseregcsoport-parancsnokok hitték, hogy mindezt meg lehet valósítani. Amikor a Heeresgruppe A a feladatok kidolgo­zását megkezdte, már látszottak a nehézségek: csak két hegyihadosz­tálya volt a Heeresgruppe A-nak. A vadászhadosztályok nem voltak hegyi háborúra szervezve, ezért át kellett őket szerelni málhás állatok­kal. A páncéloshadosztályok a hegységben megrekedtek. Legna­gyobb probléma viszont az élelemmel, lőszerrel és üzemanyaggal való ellátás volt. A Heeresgruppe A július végén kezdte meg előnyomulását a Ciml­janszkaja és Batajszk hídfőkből, miután az ellenség déli és keleti irányban visszavonult. A Kaukázusban aránylag gyenge ellenséges

Next

/
Oldalképek
Tartalom