Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)

A Vörös Hadsereg téli offenzívája a 2. magyar hadsereg ellen. A doni csata

10 óra 35 perckor Kovács vezérőrnagy a következőket jelentette Ber­linbe, Homlok vezérőrnagy 104 katonai attasénak: „A hadsereg nagyon kritikus helyzetben van. Mindez kizárólag a német vezetés tétovázá­sából történt. Amit már régóta kértünk, ma éjjel 3 órakor végre elren­delték (a visszavonulást). A hadsereg visszavonul a Tyihaja Szoszna és a Potudany között. Első megállási vonal Bugyennij kelet, Uszergyec patak, Pokrovka, Sztaro Ukolovo és aztán Rosszos a Potudany men­tén. Most Novij Oszkolban vagyunk és egyelőre ott is maradunk. A 23. könnyű hadosztály valószínűleg a Don mentén van. A 19. könnyű hadosztály maradványai Markitól 10 kilométerre délre a 23. könnyű hadosztályhoz csatlakozva és visszakanyarodva. Zömmel Jugyino községnél. Itt van egy hézag, melyben az ellenség előnyomul, nagy­bani iránya Karpenkovo. A Cramer csoport Jevdakovotól északkeletre és délnyugatra van. Szándéka az, hogy Osztrogozsszkra támadva az ott lévő erőkkel egye­süljön. Ez eddig nem volt végrehajtható, mert a -40 Celsius-fokos hidegben a páncélosok megálltak, lövegtornyok befagytak, és az em­berek meg vannak dermedve... Osztrogozsszkban be van zárva a 168. német hadosztály maradéka, valamint a 10. és 13. könnyű hadosztályok maradványai. Tüzérség és nehézfegyverek nélkül. Ezekkel akar Cramer egyesülni. Onnét azu­tán Sztaro Ukolovo területére hátrajönni; természetesen, hogy ezt el tudja-e érni, az a szovjetektől is függ. Repjevka, Krasznoje környékén nagy erők még nem jelentek meg. Osztrogozsszkra páncélosok törnek előre. A nagyon elmaradt VII. hadtest helyzetét kritikusnak látom. A baj ott van, hogy az olaszokat is nyomják már felfelé. így azok kénytelenek északnyugati irányba kitérni. Ezáltal az ellenség egyhamar elérheti Alekszejevka csomópontot... Ebben a helyzetben, sok minden függ az ellenség viselkedésétől. Nem utolsósorban a -30, -40 Celsius-fokos hidegtől. Az ellenség hely­zete: a Tyihaja Szosznától északra kb. négy hadosztály igen erős pán­célos erőkkel nyomul előre. A repülő felderítés ezek mögött újabb erők felvonulását állapította meg. A Szosznától délre is komoly erők vannak. A III. hadtest a 2. német hadseregnek van alárendelve, beka­nyarodott jobbszárnya Isztobnojénál. Csodálni kell, hogy egyáltalán ellenáll még a csapat. Egy hiba min­denestre van, hogy az orosz mindenütt páncélosokkal támad. Hang­súlyozzad otthon, hogy a 10. és 19. könnyű hadosztály becsülettel tönkretette magát, hogy a Cramer hadtest egyáltalán működni tud­jon... A 10. könnyű hadosztály majdnem teljesen felmorzsolódott".

Next

/
Oldalképek
Tartalom