Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

II. A 13. könnyű hadosztály harcai a Don menti téli csatában

Az általános helyzetet ezen időben az alábbiak szerint képzeltem el. A 13. könnyű hadosztály azért maradt Osztrogozsszkban, hogy a hadsereg visszavonulását biztosítsa, és az orosztól való elszakadást lehetővé tegye. Ezt a feladatot a hadosztály teljesítette. Hittem akkor abban, hogy a hadsereg valahol már megállt és védőállást foglalt. Bizonyította ezt akkor előttem, hogy a hadtestparancsnokság tájékoztatása szerint, Bugyennijben (község még az Oszkol folyótól innen) van, tehát előtte valamilyen vonalnak is kell lennie. Mielőbb el kell érni ezt a képzelt vonalat, ott már várnak bennünket. Minél előbb ki kell jutni az orosz átkaroló részek karmai közül, mert ezekkel a leharcolt hadosztály már nem vehette eredményesen fel a harcot. Azt, hogy a hadsereg még folyékony halmazállapotban van, nem tételeztem fel. A magyar oszlop vége már nem hagyhatta el simán a várost. Az orosz később Osztrogozsszk déli részeit és Peskit erős tűz alá vette. A 7. gyalogezred Peski elhagyásával igen erős tüzérségi és aknavető tűzbe jutott és harcba is keveredett, járműveinek zömét ennél elvesztette. További menetét is az orosz állandóan zavarta. Mint később kiderült, a biztosításra (tölcsérképzésre) kirendelt 248. német utászzászlóalj nem várta be a 7. gyalogezred elvonulását, annak elévágtak. Ez is késleltette az ezred menetét. Az utóvéd, az oszlop megállásai és késlekedései miatt a várost csak reggel hagyhatta el. Még ott súlyos harcba keveredett, melyben a polgári lakosság is részt vett és közelharcra is sor került. Az oszlopot kb. 4-500 m-re követte szétbontakozva. Az oszlop éle folytatta éjjeli menetét, holdvilág mellett a vasútvonal mentén, igen nagy hidegben, szűk, rossz úton, amelyen a visszafelémozgás lehetetlen volt. Már Gnilojétól az élcsoporttal meneteltem, ugrásszerűen, a német hadosztály végével az érintkezést tartottam. Annak felderítésében és biztosításában bíztam. A német oszloptól való leszakadást igen károsnak ítéltem. Az út nem volt akadály nélküli. Sok helyen eltorlaszolva volt, járműroncsokkal. Egy hídnál pedig egy telibe talált és felrobbant lőszerkocsi nagyobb akadályt képezett. Az utat német katonák holttestei szegélyezték. Mindez azt mutatta, hogy a továbbjutás nem lesz sima, és ha sikerül is, igen veszteségteljes lesz. A csapat állapota elképzelhető. Azok a képek, melyek Napóleon oroszországi visszavonulását ábrázolták, eszembe jutottak. A hadosztály már 8 napja derekasan harcolt és sok mindenen ment keresztül, tehát teljesen le volt harcolva és ki volt merülve, lőszere pedig alig volt. Az ember a sok téli óvócikktől nehézkessé vált, a rossz és csúszós úton nehezen mozgott. Rendszeres harcra, elsősorban a lőszerhiány miatt, érthetően már nemigen volt lkalmas. Ezért előttem mint alapgondolat az lebegett, hogy összeütközés esetén a hadosztályt a német hadosztályhoz felzárkóztatva, minél gyorsabban át kell hozni a veszélyeztetett részeken. Annál is inkább, mert az orosz erősödésével fokozatosan számolni kellett. Tehát a harcot kerülni célszerűnek látszott. Az oszlop éle, kb. 16 km-es éjjeli menet után, még a szürkületben érte el Oszinovka magasságát, amikor igen erős lövegtüzet kapott a TyihajaSzoszna északi partjáról. Valószínűleg harckocsilövegek voltak és kb. 2500