Törvényhatósági és községi önkormányzatok V- VI. 1945-1950 - Megyei Levéltár közleményei 12. (Székesfehérvár, 1989)
A tanácsrendszer bevezetését szolgáló tervezetek és szervezeti intézkedések - Az átszervezés közigazgatás-politikai előkészítése
Az ügyosztályok élén ügyosztályvezetők állnak, akik a helyi és a felsőbb nemzeti bizottságokon kívül felelősek a felsőbb szakigazgatási ügyosztálynak, végső fokon az illetékes miniszternek, a központi államhatalomnak. A kerületi néphatósági ügyosztályokat az illetékes szakminisztériumok szervezik meg, a szakigazgatási főnököt pedig a belügyminiszter küldi a kerületbe. Az alsóbb néphatóságok szakigazgatási főnökei a kerületi néphatóságok szakigazgatási főnökei alá is tartoznak. A központi kormány befolyását a községekre éppen politikai szempontból kellett volna kiszélesíteni. Az ország községeit ugyanis (több mint 3 ezer) áttekinteni, ellenőrizni központilag lehetetlen volt. A járási szervezet maradt az egyetlen bázis, amely ezt eredményesen meg tudta oldani. Ez a megállapítás háztartási szempontból is érvényes volt. A járási néphatóságnak kellett volna összeállítani a beruházásokat illető költségvetést, természetesen községi szintre lebontva. A terv szerint a járás által összeállított költségvetést felső szervek hagyják jóvá. Ennek előnye az, hogy háztartási síkon is erősödik a központi kormányzat befolyása a községekre, de biztosított a gazdálkodás központosítása, tervszerűsége. Ugyanakkor a falusi birtokos réteget ki lehet rekeszteni a községi ügyek egyik legfontosabb régiójából, a háztartásból. A járások számának csökkentése reálisnak látszó feladat volt. Az irányelvek szerint az új járási rendszert a közigazgatási szempontok figyelembevételével kell kialakítani, de az MDP politikai befolyását itt is biztosítani szükséges. Minél kevesebb a járás, annál hatékonyabban érvényesül a központi kormányhatalom, végső fokon az MDP vezetés és ellenőrzés. Egyébként a közigazgatás területi rendezése csak a járásokat érintené. Úgy vélte a tervezet, hogy a politikai, a közigazgatási szempontok a járások számának csökkentését kívánják meg.