Törvényhatósági és községi önkormányzatok IV. - Fejér Megyei Levéltár közleményei 11. (Székesfehérvár, 1989)

B-lista az önkormányzatokban

mozgalmak végeredményben nem szolgálták a párt politi­kájának népszerűsítését. Az értekezlet állásfoglalása az volt, hogy a népi mozgalmat a demokratikus megújulás érdekében tovább kell vinni, de vezetését ne a párt,ha­8 nem a helyi nemzeti bizottságok végezzék. A népi tünte­téseket ugyanis egyes helyeken a tüntetés szervezői el­len hangolták.Hódmezővásárhelyen a baloldali tüntetésre mintegy ötezer embert mozgósítottak a közigazgatási és politikai szervek. A tömeg egy része azonban a rendőr­ség és a baloldali közigazgatási tisztviselők ellen for­dult, és hangos jelszavakat kiabált. A belügyminiszter a tüntetésen történt pálfordulás okainak kiderítését rendelte el, és utasította a főispánt, hogy a nép elé­9 gedetlenségének kiváltóit a közéletből távolítsák el. 2 B-lista az önkormányzatokban 1946 A belügyi kormányzat több központi rendelkezéssel korlátozta az önkormányzati közigazgatás tisztviselői­nek visszaáramlását.Az MKP és az SzDP Összekötő bizott­sága 1946. április 4-én a tisztviselői létszám jelentős csökkentéséről határozott. A Baloldali Blokk már koráb­ban elfogadta a közhivatalok megtisztításáról szóló ha­tározatot. Az MKP ez év elején a gazdasági stabilizáció megteremtésének egyik előfeltételéül szabta a B-lista rövid időn belüli megvalósítását, a pénzügyi közigazga­tásból pedig a politikailag megbízhatatlan elemek ki­szorítását."'" 0 1946 elejétől csak rendkívüli esetekben, előzetes belügyminiszteri jóváhagyás után lehetett az önkormány­zati hivatalokhoz tisztviselőt,alkalmazóttat kinevezni. Kivételt csak az 1937.december 31-i határokon kívül eső

Next

/
Oldalképek
Tartalom