Törvényhatósági és községi önkormányzatok IV. - Fejér Megyei Levéltár közleményei 11. (Székesfehérvár, 1989)

A tisztviselők alkalmasságának politikai feltételei

hivatali tisztviselőit, továbbá a középiskolai tanárok politikai magatartását szükséges elvégezni.A tanítókkal kapcsolatban az volt a párt véleménye, hogy legnagyobb részüket a demokrácia számára meg lehet nyerni. Az intézmények vezetőinek és a szakigazgatási fő­tisztviselők káderezése után került sor a/, alacsonyabb státusban levők politikai felülvizsgálatára. A tisztvi­selő szakmai alkalmatlansága esetén az elbocsátás elég hamar bekövetkezett.1948.augusztus 3o-án kiadott irány­elvek egyikében olvasható, hogy a fővárosi önkormányza­ti hivatalokhoz 1945 eleje óta 36o új tisztviselőt vet­tek fel. Ezek 35 %-áról bebizonyosodott,hogy tisztségük illetve állásuk betöltésére alkalmatlanok. A politikai szervek lépéseket tettek, hogy a "feleslegesen fizetett tisztviselőktől" a főváros megszabaduljon, viszont a 87 megmaradókat állandó státusba vegyék. Ugyanakkor 1948 nyarától gyakran élt a belügyi kormányzat az áthelyezé­sekkel. Ez jórészt azonos törvényhatóság on belül tör­tént, és csak ritkábban esett meg, hogy idegen törvény­hatcságbeli tisztviselőt helyeztek egy megyei,városi vagy községi apparátushoz. Az adonyi járási főjegyzőt 1948 nyarán a móri járásba helyezték át. Augusztus 3-án tartott tiszti értekezleten a járási főjegyző világosan megmondta a községi jegyzőknek, hogy móri tisztségét "az alispán parancsára" foglalta el.2o éves adonyi köz­igazgatási tevékenysége, a család adonyi kapcsolatai arra késztették, hogy ragaszkodjék korábbi állásához. Mégis negyven esztendős korában kényszerült arra, hogy új vidéket, más népeket és azok szokásait ismerje meg, és ahhoz alkalmazkodjék. Megjegyezzük, hogy a móri fő­jegyzőt ugyanakkor Adonyba helyezték át.1949 nyarán Pe­jér megyében két ipari munkást neveztek ki járási fő­jegyzővé. A kinevezés a 'Belügyminisztériumtól érkezett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom