Törvényhatósági és községi önkormányzatok IV. - Fejér Megyei Levéltár közleményei 11. (Székesfehérvár, 1989)

Önkormányzati tisztviselők képzése a koalíciós kormányzás idején 1945-1948

közigazgatást is igyekeztek maguk számára megszerezni. A koalíciós küzdelmek idején az összecsapások egyik színtere lett a törvényhatósági vagy a községi önkor­mányzati közigazgatás. A közigazgatásban működő régi tisztviselők a baloldali politika számára nem feleltek meg, ezért meg is kívántak tőlük szabadulni. 1945 nya­rán a közigazgatás menetét egyszerre két oldalú hatás érte. A baloldali szektás magatartás mellett jelen volt a közigazgatásban a polgári szemlélet is. Jól érzékelte ezt a kormány belügyminisztere.Szerinte az önkormányza­ti tisztviselők köréből a "reakció szellemét"1945 tava­szán nem lehetett kiiktatni, sőt a politikai változás ellenére ez a szellem erősödött.Ennek megelőzésére sür­gette a miniszter a politikai vezetést, hogy a közigaz­gatási vezetői állásokat a népi demokráciához hű káde­rekkel töltsék fel. A laikus elem benyomulására az ön­kormányzati igazgatásba 1945 tavaszán már volt példa,de csekély számuk miatt különösebb hatást nem érhettek el. A belügyminiszter hangoztatta,hogy képzett közigazgatá­si tisztviselőkre van szükség, mert nélkülük anarchia keletkezne az államéletnek e fontos területén.Az igazo­lásokkal és más eljárásokkal a közigazgatásból eltávo­lított vagy eltávozott tisztviselők helyét a belügyi kormányzat gyorsított tanfolyamokon kiképzett egyének­kel kívánta pótolni. Úgy vélte, hogy az elkövetkező hat hónap alatt /1945 végéig/ másfél ezer munkást és parasztot lehetne a közigazgatási pályára kiképezni és hivatalba helyezni. Az 1945.augusztus 1-i pártközi értekezleten a négy koalíciós párt képviselői és a Szakszervezeti Tanács ki­küldöttjei a magyar közélet aktuális kérdései között a közéleti demokratizmus kiterjesztésének meggyorsításá­ról határoztak. A pártközi értekezlet vitáját összegez-

Next

/
Oldalképek
Tartalom