Törvényhatósági és Községi Önkormányzatok II. 1945-1950 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 9. (Székesfehérvár, 1989)

Községi önkormányzatok

óvodafelügyeló bizottság-. 1891.avi 15.tc.22. §-a hozta létre. polgári iskolaszék: Az 1931.évi 640-0-23. VKM.sz.r. alap­ján fejtette ki tevékenységét. községi szociális bizottság: 1945-6300 .M.E.sz.r.alapján szervezték. A képviselő-testületi közgyűlésen a tárgyakat a jegyző is­mertette, ő szerkesztette meg a határozati javaslatokat, az írásos teendőket elvégezte. A jegyzökönyvet három nap alatt kellett elkészíteni és hitelesíttetni. A közgyűlési jegyzőkönyv-szerkesztésnek megvoltak a szabályai. Megje­lölte a közgyűlés helyét, idejét, a levezető elnök nevét, a megjelent tagok nevét, a hitelesítőket. A tárgyakat és határozatokat a jegyzőkönyv a tárgyalás sorrendjében rög­zítette. Általános szabály volt, hogy az ügyeket röviden, szabatosan kellett fogalmazni, azokat hasábosán vezetni, mind az előterjesztést és a határozatot. Amennyiben indítvány hangzott el a közgyűlésen és abban határozat is született, akkor azt a jegyzőkönyvben rögzí­teni kellett. Ha név szerinti szavazást rendelt el az el­nök, akkor az igennel és a nemmel szavazottak neveit is feljegyezték. A jegyzőkönyv baloldali hasábjában a tárgyat és a. tárgyalás menetét rögzítették; a jobboldali hasábba pedig a határozatot írták. A közgyűlési határozatokat min­den év elején (1-gyel kezdődő) számokkal kellett ellátni. A jegyzőkönyvet az elnök, a jegyző és két hitelesítő írta alá, a hitelesítés keltét is megadták. A jegyzőkönyvi ha­tározatok baloldalán iktatószámokat találunk. Ezek a hatá­rozat végrehajtására tett intézkedések iktatószámai. A ha­tározatokról tárgymutatót készítettek. A körjegyzőségekben a társult községek képviselő-testületi jegyzőkönyveit kü-r lön-külön kezelték, és külön is kötötték be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom