Törvényhatósági és községi önkkormányzatok I. 1945-0950 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 8. (Székesfehérvár, 1989)

A demokratikus közigazgatás megteremtésének feltételei - Az ideiglenes polgári közigazgatási szervek működése: az önkormányzati és az állami szakfeladatok együttes megoldása

Ez nem azt jelenti, hogy a szélsőjobboldali pártok vala­melyikének a községi bírók tagjai lettek volna, hanem in­kább azt, hogy a nyilasok nem sokat törődtek a bírói funk­cióval, nekik a v párt helyi vezetője, a községi katonai pa­rancsnok és a községi jegyző tökéletesen végrehajtotta azokat a feladatokat, melyet ekkor az államhatalom tőlük megkívánt. Abban az esetben viszont, ha a bíró a szélső­jobboldali politikát szolgálta, úgy tisztségét a felszaba­dulás után nem tölthette be, és új bírót jelöltek ki. 1944 december elejétől a nyírbátori járás valamennyi köz­ségében az ideiglenes közigazgatás megszervezésének az volt a feltétele, hogy a községi bírókat a kommandánsok ki tudják-e nevezni. A bíróknak azt a feladatot szánták, hogy a községtanácsokat ők alakítsák meg. (33) A községtanács volt az első ideiglenes testületi szerv, amely szélesebb alapon megkezdte a településen a demokratikus átalakítás munkáját. A tanács megalkotta sa­ját adminisztratív apparátusát: Tótkomlóson 1944. október 8-án létrejött komitét főtitkár irányította. Egyébként a komité 12 tagú volt, amely a községi képviselő-testület fölé helyezte magát, és az elöljáróság teendőit végezte. A rákospalotai tanácsnak elnöke, alelnöke, titkára volt, akiket méltán tarthatunk a tanács végrehajtó bizottságá­nak, azaz direktóriumának. Az ideiglenes közigazgatási szervek több helyütt szembe helyezkedtek a községekben, a megyei városokban még a polgári közigazgatás által 1944 előtt alkotott testületi szervekkel. A községi bírók ilyen estekben a képviselő-testületet nem létezőnek tekintették, és helyettük bizottságot alakítottak. A községtanácsok, a komiték tisztikaruk segítségével a hivatali apparátust megalkották, de az egyre szaporodó ügyek intézésére ad hoc bizottságokat, választmányokat is létesítettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom