Honismereti Írások Kálozról - Fejér Megyei Levéltár közleményei 5. (Székesfehérvár, 1989)
Kaszala Lajos életrajza
de 7 hónap után sebesülten, erős sérüléssel tért vissza falujába. A hadműveleteket - 1944.december 7 - 1945.március 2o-ig - Kalózon vészelte át. A felszabadulás után pedig átélte mindazt, amit a legtöbb néptanító: részvétel a politikai küzdelmekben, iskolák államosítása, személye iránti bizalmatlanság, továbbképzések, áthelyezések. 1948 után orosz, történelem szakos diplomát szerzett. 195o-ben Mezőfalván, majd Sárkeresztúron tanított. 1953-ban visszakerült Kalózra, mint igazgató - helyettes, de 1954-ben az általános iskola igazgatója lett.Ebben a minőségében nyugdíjazásáig, 1973. június 4-ig dolgozott. Honismereti tevékenysége pedagógusi hivatásával kapcsolódik egybe: ő még annak a néptanítói nemzedéknek a tagja, akit erre a hivatásra készítettek fel,és aki azután elkötelezetten végezte ezt a nevelési munkát a kálozi római katolikus elemi népiskolában. A néptanítói hivatás az 193o-as években küldetés is volt. Ez a fajta népnevelés mély népismerettel párosult, amelyet bőségesen tudott kamatoztatni a későbbi évtizedekben. A történelemszakos diploma, az ezt követő búvárkodás a história kálozi berkeiben csak tökéletesítette ennek a munkának az eredményeit.