A zsidók Fejér megyében - Fejér Megyei Levéltár közleményei 4. (Székesfehérvár, 1989)
Surányi István: A székesfehérvári Goldziher Ignác Izraelita Elemi Népiskola története 1842-1943
olvasható: "A zsidó tanulóknak vasárnapi iskolába járása a mai időben, amikor a zsidókérdés állandóan felszínen van, az utca békéje szempontjából sem kívánatos." Az iskolaszék tagjait és elnökét - egyben az iskola utolsó iskolaszékét - 1942. január 15-én választották újjá. Az alakuló gyűlésen az újból elnöknek választott dr.Krausz Zsigmond többek között a következőket mondta: "A jelen körülmények között évekre szóló programot adni nem lehet, de nem is szükséges, mert a program az, ami eddig is volt ... Él a lelkekben a rendületlen hit, hogy a világnak a mai háborúsága nem fog sokáig tartani, elsimulnak a viharok, s meg fog békélni a világ és meg fogja érteni egymást a jószándékú emberiség" . A székesfehérvári izraelita iskola működtetése a zsidóság életéhez hasonlóan egyre rosszabb körülmények közé került. Külsőségek nélkül emlékeztek meg 1942-ben az iskola fennállásának 100. évfordulójáról. A VKM. 207.000/1942. VI/5. sz. rendelettel 1942. július 31-el megszüntette az izraelita népiskolának járó államsegélyeket. A kialakult politikai viszonyok miatt a zsidó lakosság egy része elmenekült, a férfiak többsége munkaszolgálatot teljesített. 1943. szeptember l-jén már csak 41 tanuló vesz részt az ünnepélyes tanévnyitón. A kor igényeit megfelelően kielégítő iskolába többé nem költözhettek vissza. A templomot és az iskola épületét 1944-ben bombatalálat érte. A székesfehérvári hitközség elemi iskolája végleg megszűnt.