A zsidók Fejér megyében - Fejér Megyei Levéltár közleményei 4. (Székesfehérvár, 1989)

Schweitzer József: Magyar zsidók a kezdeti időktől 1867-ig

ítélkezett, s a zsidók egymás közötti jogvitáiban szankcionálta a zsidó egyházi bíróság illetékességét. Megállapította a zsidók sajátos jogi helyzetét, amely szerint a kamara szolgáinak (servi-camarae) minősülnek, ami annyit jelentett, hogy egyenesen a királynak vannak alávetve, vagyonukat és személyüket is, s minden őket ért sérelem, mintegy a trónt érő sérelemnek tetszik. Biztosította házbirtoklási jogukat és vallásszabadságukat. A kor zsidói között egyesek - mint pl. Teka vagy He- nuk - kamaragrófi méltóságra jutottak, jelentős hatalommal rendelkeztek. Az általános irányzat a zsidóknak a keresztény lakosságtól való elkülönítése volt, ami jól kifejezésre jutott az 1279. évi budai zsinaton, amikor kimondták a zsidók és az izmaeliták, tehát nem keresztények számára a ruhajel viselését. Az ismertető jel piros színű kör volt a felsőruhán, és ennek viselése nélkül nem jelenhettek meg a zsidók a nyilvánosság előtt. A zsidóellenesség Nagy Lajos király uralkodása alatt fokozódott. Az uralkodó nem annyira gazdasági, mint inkább hitelvi okokból nem tűrte a zsidókat, akik nem voltak hajlandók az egyház elismerésére. Ideiglenesen kiűzte őket magyar földről. A bujdosó zsidókról Arany János a Daliás Időkben c. versében együttérzéssel emlékezik meg. A király négy év után hajlandó volt a zsidók visszafogadására, azonban kevesebben tértek vissza, mint amennyien elhagyni kényszerültek lakhelyüket. A tizenötödik század végén felütötte fejét a vérvád. Magyarországon, Nagyszombatban a város tizenkét zsidó lakosa szenvedett máglyahalált. A XV. századi Magyarországon húsz zsidó község létezett, s ezekben - Scheiber Sándor kutatásai szerint - mintegy tizenöt zsidó szellemi centrum működött. A zsidó lakosság száma húszezer fő lehetett. Jelentős középkori zsidó község volt Székesfehérvár, Buda, Esztergom, Pozsony, Sopron, Bazin, Nagyszombat mellett.