Bödő István et al. (szerk.): „Füstölgő romok közt” - Fejér megyei helyzetjelentések a második világháborút követően - Fejér megyei történeti évkönyv 31. (Székesfehérvár, 2016)

Települési dokumentumok

így a tanítás szünetelt, de az iskola felszereléseit és egyéb tárgyait tönkre nem tették, a lakosság kirendelését közmunkára elöljáróságunk közben jöttével ők kérték, de őket erőszakkal nem hajtották munkára. Innen Németországba, vagy az ország más terü­letére senkit el nem hajtottak, erőszakos eljárást nem foganatosítottak. 4. ) A német parancsnokságok (irodák, személyek), úgyszintén német csapatok az ugyanakkor a német megszállás alatt itt tartózkodó magyar csapatokkal, hadsereggel, vagy annak egyes tagjaival szemben erőszakos cselekményt nem fejtettek ki, erről nincs elöljáróságunknak tudomása. 5. ) A visszavonuló német csapatok községünkben, épületekben, utakban és egyéb tárgyakban rombolást nem végeztek, leszámítva azt, hogy egy-két esetben a már el­vonult német légierők bombázták a községet és emberben és házakban veszteségeket okozott. Jelentjük, hogy erőszakos cselekmények elkövetésére sem a magyar hatóság, sem a német parancsnokság rendeletet nem adott ki. Rendelkezés volt arról a magyar ha­tóság részéről, hogy a németek részére nagyobb számú közmunkást kellett adni, nagy- mennyiségű szénát szintén. Amikor pedig a német katonaság nagyobb számmal 1944. év november, december hónapokban itt tartózkodott, akkor már magyar hatóság nem adott ki arra rendelkezést, hogy a németek részére nagyobb számú előfogatot, gabonát adjon a község vezetősége. Kajászószentpéter, 1946. január 15-én Saly [Saly Miklós] MNLFML Z. 137b. Kajászószentpéter nagy község iratai. Közigazgatási iratok. V. 34. Vörös Hadsereg ügyei. Sajátkezű aláírással hitelesített, géppel írott tis^tá^at. — 70.— Kaj ászószentpéter A községi elöljáró jelentése a település statisztikai adatairól Kajászószentpéter, 1947. március 6. Kajászószentpéter község Fejér vármegye Váü járás Községi statisztika Kajászószentpéter község lakossága háborút megelőző időben is, a háború utáni idő­ben is 1240 lelket tett ki. A község határa, területe 4145 kát. hold 445 négyszögöl. Ebből szántó 3111 kh 1060 négyszögöl, kert 72 kh 330 négyszögöl, rét 351 kh 130 négyszögöl, szőlő 58 kh, legelő 73 kh 1370 négyszögöl, erdő 30 kh 160 négyszögöl. Adó alá nem eső (beitek,1 203

Next

/
Oldalképek
Tartalom