Csurgai Horváth József – Erdős Ferenc: „Jelszavakkal nem lehet országot építeni!” Fejér megye alispánjának és Székesfehérvár város polgármesterének éves jelentései 1945–1950 - Fejér megyei történeti évkönyv 30. (Székesfehérvár, 2012)
Fejér vármegye alispánjának jelentése az 1945. évről
Fejér vármegye alispánjának jelentése az 1945. évről A végeredmény az lett, hogy a kölcsön kibocsátása az ősz közepén történt meg, s nem a vármegyét általánosságban segítő jelleget kapott, hanem egyéni juttatásban kívánta a gazdákat részesíteni, akik ezt a későn kibocsátásra került szántási és vetőmag akciót már nem tudták és nem is akarták felhasználni. Állatbeszerzésre viszont már nem adott kölcsönt a Földmívelésügyi Minisztérium, és Fejér vármegye akkor, amikor még meg volt rá [a] lehetőség, nem tudott megfelelő mennyiségű állathoz hozzájutni azokból a vármegyékből, amelyek csaknem érintetlenül vészelték át a dunántúli harcokat. A mezőgazdasági újjáépítést és az állatállomány növelését célozta a Budapest részére a Vörös Fladsereg által adományozott szarvasmarhák egy hányadának a vármegye részére történt átvétele. Közgyűlés és kisgyűlés hiányában a nemzeti bizottság elé terjesztettem a kérdést, és így kezdettem meg tárgyalásaimat a fővárossal. Pest vármegye, Esztergom, Nógrád és Hont6 jelentkezett még reflektánsként a kiosztandó marhákra, így csak nehezen sikerült a vármegye részére megfelelő magas kontingens biztosítása, amennyiben Fejér vármegye 35 [százalékjot, Pest vármegye 40 [százalékjot, Esztergom 10 [százalékjot, Nógrád hasonlóképpen 10 [százalékjot, Budapest székesfőváros pedig 5 [százalékjot kapott. Sajnos az utakon való hosszú hajtás alatt átélt viszontagságok miatt a száj- és körömfájás nagymérvű elharapódzása következtében a legyengült állatok egy része elpusztult, más része kényszervágásra került, de a kétharmad részében megmaradt állatállomány ma már örvendetesen javul, a gazdák ragaszkodnak hozzá, a súlygyarapodás számottevő, az állatok pusztulása megállt, az ökrök pedig nagy szolgálatot tettek az őszi szántási munkálatoknál. A fővárossal történt szerződésben foglalt feltételek teljesítése azonban a közben kiadott közellátási rendeletek szigorúsága folytán nagy nehézségekbe ütközik, és ez irányú tárgyalásaink mind a fővárossal, mind a közellátással, továbbá a Földmívelésügyi Minisztériummal állandóan folynak. Az állattenyésztési alap havonta rendszeresen megkapta a megfelelő támogatást a Földmívelésügyi Minisztériumtól, és ezáltal még idejében lehetővé vált 56 darab tenyészbika megvásárlása. Ma már felfokozott igény tapasztalható az állatigénylés terén, ami legszebb mutatója annak, hogy az anyaállatok gyarapodása a hatósági állatbeszerzés mellett, az egyéni vásárlások útján is a tavasszal még nem remélt módon történt. Ennek a szemléltetésére szolgál a mellékelt kimutatás.