Csurgai Horváth József – Erdős Ferenc: „Jelszavakkal nem lehet országot építeni!” Fejér megye alispánjának és Székesfehérvár város polgármesterének éves jelentései 1945–1950 - Fejér megyei történeti évkönyv 30. (Székesfehérvár, 2012)
„Jelszavakkal nem lehet országot építeni!”
„Jelszavakkal nem lehet országot építeni!” Az MKP augusztus 10-én tartott választási nagygyűlést, amelyen Rajk László, a párt megyei listájának vezetője tartott programbeszédet. Főként a gazdasági életben található visszásságok megszüntetésének fontosságát és a két munkáspárt szövetségének szükségességét hangsúlyozta. Vázolta a párt elképzeléseit a telepes- és svábkérdésben is. A választások eredményeit az SZDP-hez hasonlóan túlzott optimizmussal ítélte meg, a két munkáspárt abszolút többségében bízott. A Baloldali Blokk harmadik pártja a Nemzeti Parasztpárt, nem tudott lépést tartani szövetségeseivel. Augusztus 24-i nagygyűlésükön Veres Péter pártelnök szónoklata a demokrácia szükségességét, a társadalom fő tömegeinek (parasztság, munkásság, értelmiség) együttműködését hangsúlyozta. Helytelenítette a demokrácia szerkezetében az alárendeltség és a másodlagosság viszonyát. Kifejtette, hogy a harmonikus társadalmi együttélés demokratikus kereteiben ezt a mellérendeltség relációja kell, hogy felváltsa. Elképzelése szerint gazdasági alapja pedig a szövetkezeti élet. Mint láthatjuk, az NPP vezetője szélesebb alapon tartotta megvalósíthatónak a társadalom demokráciáját, mint fő szövetségesei, az MKP és az SZDP. Az FKGP választási küzdelmében visszafogott propagandát indított. A pártcentrum irányzatának széthullása szétzilálta a párt korábbi szervezettségét. A párt helyzetét gyengítette a Baloldali Blokk állandó támadása, valamint az FKGP vezetői ellen indított hadjárat. Szembetűnő a párt vezetőinek és volt nemzetgyűlési képviselőinek passzivitása, holott korábban nyilvánosságot is vállaló prominens személyiségek voltak. Augusztusban a budapesti pártközpont is megkísérelte aktivizálásukat, de a tárgyalások eredménytelenül végződtek. Az FKGP székesfehérvári választási nagygyűlését augusztus 24-én tartotta. Dobi István már a párt új irányvonalát képviselte, védelmébe vette a koalíciót. Támadta pártjának centrista irányzatát és az összeesküvés koholt vádjával bélyegzett egykori vezetőket. Beszédével zavart okozott a kisgazdák és támogatóik körében. A Polgári Demokrata Párt augusztus 9-én tartott nagygyűlést, amelyen a kis pártok létének szükségességét hangsúlyozták, amelyek az ellenzék jobbító hatású kritikájával élnek. Leszögezték, az ellenzéki szerep nem a demokrácia, hanem a demokratikus kormánnyal szemben nyilvánul meg, a gyakorlatban elkövetett hibákra irányul. A többi párt, így a Magyar Radikális Párt, az új pártok közül pedig a Keresztény Női Tábor, nem tartott összevont választási tömegrendezvényt és a Független Magyar Demokrata Párt esetében is csak erőtlen kísérlet történt. Agitációjuk nem a nyilvánosság előtt zajlott, a megyében pártszervezeteik sem voltak, de az utóbbiak meglepő eredményét a statisztika is tükrözi. A választások megyei adatsora a következő: 1. Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt 42 992 30,36% 2. Magyar Kommunista Párt 25 508 18,01% 3. Szociáldemokrata Párt 21 820 15,41% 4. Keresztény Női Tábor 19 003 13,42% 5. Nemzeti Parasztpárt 15 950 11,26% 6. Független Magyar Demokrata Párt 12 063 8,52% 7. Polgári Demokrata Párt 2 697 1,90% 8. Magyar Radikális Párt 1 554 1,09% 21 ■ll-