Csurgai Horváth József – Erdős Ferenc: „Jelszavakkal nem lehet országot építeni!” Fejér megye alispánjának és Székesfehérvár város polgármesterének éves jelentései 1945–1950 - Fejér megyei történeti évkönyv 30. (Székesfehérvár, 2012)

Székesfehérvár polgármesterének 1947. évi jelentése

Székesfehérvár polgármesterének 1947. évi jelentése Tisztelettel bejelentem, hogy azokban az ügyekben, amelyeknek ilyen módon gyanúsí­tottja lettem, lelkiismeretemet semmi néven nevezendő bűntudat nem terheli és nyugodt lélekkel várom az ügy további folytatását. Tekintettel azonban arra, hogy bűncselekmény gyanújával terhelten nem tartom lehet­ségesnek a város polgármesteri tisztségét továbbra is betölteni, de ahhoz a rendkívül nagy felelősséggel, körültekintéssel és odaadással végzendő munkához, amelyet a város polgár- mesterétől mindenki joggal elvárhat, adott körülmények között nem is érzek magamban elegendő lelki erőt, tisztelettel kérem a Törvényhatósági Bizottságot, hogy engem állásom alól felmenteni és végelbánásomat elrendelni méltóztassék. Egyben kérem, hogy a hozan­dó határozatot jóváhagyás végett a belügyminiszter úrhoz szíveskedjék felterjeszteni. Be­jelentésemet és kérésemet az alábbiakkal indoklom: az ellenem felhozott gyanúsításokkal részletesen nem kívánok foglalkozni, ehelyett arra kérem a Törvényhatósági Bizottságot, hogy szíveskedjék az ellenem folyamatba tett nyomozati ügy adatainak sürgős beszerzését elrendelni. Annak a kérésemnek, [ajmelynek célja, hogy az ügyek vitele alól haladéktala­nul felmentessek, természetes indoka nemcsak az, hogy a város polgármesterének minden körülmények között és mindenkor minden gyanúsítás felett kell - véleményem szerint - állnia, hanem az is, hogy közel három évi megfeszített és szakadatlan munka során egyet­len nap szabadságot igénybe nem vettem, és már egymaga ez a körülmény is indokolja idegrendszerem megviseltségét. Ha e mellé - bármily nyugodt lélekkel tekintek is annak kimenetel elé - egy bűnügyi vizsgálat járul, érthető, sem idegállapotom, sem lelkiállapo­tom nem tesz alkalmassá arra, hogy a mai nehéz körülmények között az ügyek további viteléért, s a város gondjainak hordozásáért, nyugodt lélekkel vállaljam a felelősséget. Fentiekre való tekintettel kérem, szolgálat alól való azonnali felmentésem iránt hala­déktalanul határozni szíveskedjék. Mélységesen sajnálom, hogy évi polgármesteri jelentésemet ezzel a személyemre vo­natkozó bejelentéssel kellett zárnom, de elképzelhetetlennek tartom, hogy a történteket, amilyen sürgősen csak lehetséges, ne hozzam a törvényhatósági bizottság tudomására, hogy ezzel alkalmat szolgáltassak annak a testületnek, amely iránt felelősséggel tartozom, arra hogy teljes tájékozottsággal határozhasson abban a tekintetben, kit tisztel meg bizal­mával. Engedtessék meg azonban, hogy személyemtől teljesen elvonatkoztatva kérjem a város életére vonatkozó jelentésem tudomásulvételét, és azt, hogy a város tanácsának és dolgozóinak nehéz munkáját jóakaratú, építő szándékú bírálattal segíteni, bizalmukkal pedig támogatni szíveskedjenek.18 Székesfehérvár, 1947. évi december hó 16. napján. Dr. Gáspár János sk. polgármester SZVLIV. 1406. Székesfehérvár thj. város törvényhatósági bizottságának jegyzőkönyve. A polgármester jelentését a törvényhatósági bizottság 1947:239. számon tárgyalta és fogad­ta el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom