Bödő István – Czetz Balázs: „Ígéretekből nem lesz demokrácia!” Dokumentumok Fejér megye történetének tanulmányozásához 1945–1948 - Fejér megyei történeti évkönyv 29. (Székesfehérvár, 2009)
DOKUMENTUMOK - 1946. ÉVI DOKUMENTUMOK
res támogatása, fenntartása, a martonvásári árvaház rendszeres segítése és a vármegyébe hazatérő hadifoglyok támogatása, a napközi otthonok, óvodák, szegényházak és aggok otthonai fenntarthatok legyenek. Ennek érdekében minden évben négyszer, cséplés, szüret után, farsang idején és húsvét után nagyarányú gyűjtési akciót szervez minden községben a szociális újjáépítési mozgalom támogatására. A községek rendezzenek továbbá mulatságokat, színielőadásokat, összejöveteleket ugyancsak erre a célra. Indoklás. így kellett határoznunk, mert a társadalom széleskörű megmozgatása a szociális érzés intézményes, tervszerű fejlesztése nélkül Fejér vármegyének az ország legtöbbet szenvedett és legjobban elpusztult vármegyéjének szociális kérdései elsősorban a Szent György Közkórház újjáépítése, felszerelése és fenntartása meg nem oldható. A vármegye minden erejét összpontosítja erre a nemes célra azért, hogy ezen a módon az eredmények felmutatásával a további hathatós állami támogatást is meg tudja kapni a szociális újjáépítés érdekében. Förhécz Sándor bizottsági tag Sárkeresztes község megsegítését kéri. Főispán biztosítja, hogy minden lehető segítséget meg fognak a községnek adni. Erdőhegyi János: a szerencsésebb körülmények között lévő, kevésbé sújtott községek nyújtsanak segítséget a többet szenvedetteknek hosszú lejáratú kölcsön formájában. Veszekedések helyett ilyen kérdésekkel kellene foglalkozni. Az alispáni előterjesztést elfogadja. [...] ' FML IV. B. 402. Fejér Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai, a.) Közgyűlési jegyzőkönyvek. 103/1946. szám. A teljes jegyzőkönyv sajátkezű aláírással hitelesített, géppel írott tisztázat. 99. A TÁNCSICS MIHÁLY NÉPI KOLLÉGIUM TÁMOGATÁSA (Részlet) Székesfehérvár, 1946. szeptember 9. [...] 228/közgy[űlés]/1946. 13520/1946. alisp[áni] Tárgyaltuk a Táncsics Mihály Kollégium támogatását Határozat A vármegye törvényhatósága elhatározza a népi kollégium1 részére nyújtandó támogatást mind anyagi, mind pedig erkölcsi vonatkozásban. A vármegyei költségvetése egyelőre csak 1800 forint illeszthető be, azonban társadalmi úton a törvényhatóság minden köz- igazgatási szervnek kötelességévé teszi, hogy a vármegye szociális újjáépítésére irányuló mozgalmon belül gyűjtések, színielőadások, mulatságok stb. segítségével a népi kollégium ügyét is előbbre lehessen vinni. Indoklás. így kellett határozni, mert a köztársasági elnök úr, a belügyminiszter úr felismerve az eddig elkallódott magyar tehetségek támogatásának fontosságát, a népi kollégiumok ügye mellé állott, és a vármegye törvényhatósága éppen ebben, a volt nagybirtokos vármegyében kétszeresen kötelezve van arra, hogy a volt cselédek, a szegényparasztok, munká234