Bödő István – Czetz Balázs: „Ígéretekből nem lesz demokrácia!” Dokumentumok Fejér megye történetének tanulmányozásához 1945–1948 - Fejér megyei történeti évkönyv 29. (Székesfehérvár, 2009)

DOKUMENTUMOK - 1946. ÉVI DOKUMENTUMOK

den rétegéből, de még a helybeli apácaszerzet is részese volt a javak elhurcolásában illetve rejtegetésében. Szóba került még az üggyel kapcsolatban az ottani lakos Győrök Ferenc me­gyebizottsági tag elvtársunk neve is, azonban ez meglátásunk szerint alaptalan. Már most arra kérjük az elvtársat, vizsgálja át az egyenesen Rajk miniszter elvtársnak továbbított jelentéseket a következő szempontokból: 1. ) Egyes párttagjaink a nyomozás során azzal védekeztek, hogy a szerzett értékekből eddig a párt alcsúti szervezetét támogatták, és továbbra is céljuk volt azt támogatni. Ebből egy szó sem igaz, a párt semmit és semmiféle címen az értékekből sem közvetlenül, sem közvetve nem kapott. Ezen a ponton a tények teljesen tiszták. 2. ) A szóbahozott Győrök elvtársunk szerepel-e a jelentésekben és milyen módon? 3. ) A tagság közül a fentnevezetteken kívül kik vannak még és milyen mértékben érdekelve? Ezeket a szempontokat figyelembe véve kérjük a sürgős utasításokat, hogy milyen in­tézkedéseket foganatosítsunk, nehogy a pártot támadás érhesse. Vagyis kik azok, akiket ki kell zárni, milyen esetleges sajtónyilatkozat, vagy egyéb publikálás (gyűlés stb.) teen­dő, vagy azok egyenesen mellőzendők?5 Megjegyzendő, hogy a párt már eddig is nagy kárt szenvedett, ugyanis azok a tagtár­sak, akik a dologban ártatlanul szenvedtek házkutatást, most fel vannak háborodva, és kilépésükkel számolni kell, másrészt az ugyancsak házkutatást szenvedett kulákok stb., egyenesen a pártot okolják egészen helytelenül, mint amely a házkutatást náluk megren­delte. Kivételesen sürgős értesítést várunk. Szabadság! megyei titkár FML X. 1. MKP Fejér Megyei Bizottsága 2/77. ö. e. Hitelesítés nélküli, géppel írott tisz­tázat. 1 2 3 4 5 1 Az alcsúti Habsburg-kastély József nádor számára Pollack Mihály tervei alapján 1819-1827 között, klasszicista stílusban épült. Pusztulásának körülményei máig tisztázatlanok. 1944. december 24-én a szovjet csapatok harc nélkül foglalták el a települést, ezután a kastély kigyulladt. Az épület falait az ötvenes évek elején a portikusz és a kápolna kivételével lebontották. 2 Az Elhagyott Javak Kormánybiztossága dr. Végh Gyulát és Jócsik Imrét nevezte ki Habsburg József elhagyott javainak vagyonkezelőjévé. A vagyonkezelők rendőri segítséggel már 1946 januárjában megkísérelték a széjjelhordott értékeket összegyűjteni, ennek során a településen 28-30 családnál - többek között Szőke László községi bírónál és Jankovits Viktornál is - házkutatást tartottak. A Fehérvári Hírek tudósítása szerint a házkutatások eredménytelenek voltak. 3 Neve a dokumentumba Jankovics formában szerepel. 4 Kozák Mihály halála az alcsúti halotti anyakönyv 1946. évi 30. sorszáma alatt került bejegyzésre. A halál okaként „szívbénulás”-t jelöltek meg. 5 A Fehérvári Kis Újság (a kisgazdapárt lapja) 1948. szeptember 5-én számolt be a kastély kirablásá­nak körülményeiről, a cikkben az elkövetőket - így Győrök Ferencet is - név szerint is megnevezték. Szeptember 8-án Győrök a megyei földbirtokrendezői tanács elnöki posztjáról lemondott. 227

Next

/
Oldalképek
Tartalom