Vitek Gábor: Sigillum Comitatus Albensis. Fejezetek Fejér vármegye szimbólumainak történetéből - Fejér megyei történeti évkönyv 28. (Székesfehérvár, 2009)
A TERRITORIÁLIS SZIMBÓLUMHASZNÁLAT JOGI HÁTTERE MAGYARORSZÁGON
A territoriális szimbólumhasználat jogi háttere Magyarországon nem maradtak fent. Első ízben, feltehetően az 1694. január 5-7. között lezajlott generalis congregation fogalmazódott meg az igény egy hiteles vármegyei signum iránt.23 Ekkor jegyezték le ugyanis a következőket: „Meg kell keresni gróf Batthyány Ádámot [1700-1703 között országbíró] azzal a kéréssel, hogy rendelkezik-e olyan levelekkel, amelyeken Fejér vármegyének a pecsétformája látszik. Méltóztassék ezt megküldeni.”24 A források szűkszavúsága ellenére is megállapítható, hogy a folyamat mindenesetre kedvező fordulatot vett, amennyiben az 1694. augusztus 5-i nemesi közgyűlés jegyzőkönyve25 a következőket rögzítette: „A vármegye pecsétjére és donatiós levelére [...] gyűjtsenek össze 300 forintot, s a minél előbb összegyűjtött pénzt juttassák el Esterházy Ferenc főispánhoz”.26 Feltehetően gróf Esterházy Ferenc főispán (1692-1733) szorgalmazta az uralkodónál a donatiót, egyben a vármegye régi jogaiba való visszahelyezéséért folyamodott. Eredményeként I. Lipót uralkodó - 1694. július 19-i elhatározását27 követően - Ebersdorfban, 1694. október 10-én adományozott címeres pecsétről (s nem címerről!) privilégiumot a vármegyének, körirata „Sigillum Comitatus Albensis". A kihirdetéséről szóló - mindamellett a vörös pecsétviasz használatát is rögzítő - nemesi közgyűlési jegyzőkönyvi bejegyzés 1695. január 12-i keltezésű.28 I. Lipót 1694-ben kelt adománylevele a vármegyei pecsét használatáról a hódoltság után újjászerveződő Fejér vármegye területi és politikai egységének helyreállítását jelképezte, amely a vármegyei autonómia szempontjából alapvetőnek és hosszú távon is meghatározónak bizonyult. Noha II. József 1786-ban „felfüggesztette” a vármegyék történetileg kiforrott hitelesítési gyakorlatát, amennyiben elrendelte: minden magyar vármegye Magyarország állami címerét alkalmazza adott vármegye elnevezésének köriratával29, mégis kijelenthető, hogy közel másfél évszázadon keresztül zavartalan a comitatusok pecséthasználata. A kancellária- az 1786. április 24-i uralkodói hitelesítést követően30 - 1786. június 16-án értesítette a helytartótanácsot a címerek vármegyei pecséteken történő használatát megtiltó uralkodói döntésről. Miközben a vármegyék megkezdték addig használt címeres pecsétjeik beküldését a kancelláriához, a helytartótanács egy Éliás nevű óbudai és egy Seitz Ferenc nevű pesti vésnöknél - tizenhárom forintos darabáron- elkészíttette az új pecséteket, s augusztus első napján azokat szétküldték a vármegyék részére. A kormányszék rendelete értelmében a vármegyék a korábbi, használaton kívüli pecsétnyomóikat is felküldték; az erdélyi vármegyék az erdélyi kancelláriához, 53 vármegye összesen 63 egész- és egy töredékpecsétet adott át.31 Az uralkodó halálát követően a várTuróc vármegye címere, 1786 (Bárczay, 1897. 19. p.) megyék visszatértek eredeti címeres pecsétjeik használatához: a kancellária 1790. január 28-án értesítette a vármegyéket a legfelsőbb elhatározásról, amely május 1-vel visszaállította az alkotmányt és a vármegyék önkormányzatát.32 A vármegyei szimbólumhasználat következő, jelentékeny történeti állomása, amikor a „nemzeti szellem tündökléseként", a XIX. század derekán - a magyar nyelv hivatalossá tételének (1844. évi II. törvénycikk) több évtizedes folyamatával összefüggésben - eredményes mozgalom indult a címeres pecsétek addigi latin köriratának magyar nyelvűre vál-
